Teddy Bridgewater tavaly visszatért az NFL-be a Buccaneershez, azonban előtte egy miami gimis focicsapat edzője volt, ahol botrányba is keveredett. Ugyanis olyan szörnyűséget tett, hogy a saját pénzéből segített a játékosainak: heti 700 dollárt költött Uber-fuvarokra, 2200 dollárt meccs előtti étkezésekre, valamint 1300 dollárt regenerációs szolgáltatásokra.
Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
Ezt a szabályok eddig tiltották, azonban most a floridai szenátus megszavazta a “Teddy Bridgewater törvényt”, amivel engedélyeznék az edzőknek, hogy saját pénzükből maximum 15 ezer dollárig segítsék a játékosaik dolgát étellel, utazással, regenerációs szolgáltatásokkal. Ennek még át kell mennie a képviselőházon, majd alá kell írnia a kormányzónak, mielőtt életbe léphetne.
A felszínen mindenképp jól hangzik a törvény, hiszen saját pénzből miért ne lehetne segíteni a nehéz helyzetben lévő gimnazistáknak, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy egyes helyeken majd igyekeznek ezt kijátszani, hogy az edzőkön keresztül segítsék a “boosterek” a gimis focicsapatot, ezen kívül a költségek elszámolhatósága is nehezen követhető lesz.

