TRADE: Komoly játékosokat cserélt egymásra a Jets és a Titans

Meglepő cserét hajtott végre a Titans és a Jets, ugyanis egy-egy jó védőt cseréltek el egymásra. A Titans adja a nose tackle T’Vondre Sweatet, míg a Jets adja a pass rusher Jermaine Johnsont. Draftcetlik nem váltottak gazdát az üzletben.

Johnsont 2022-ben az első körben draftolta a Jets, amikor még Robert Saleh volt a főedző – aki most épp a Titanst irányítja, nem véletlen az egybeesés. Azt nem mondhatni, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, de sérülések is hátráltatták, Achilles-szakadásból tavaly nem tért vissza jó formában, és állítólag az edzői stábbal sem jött ki jól. Már tavaly is megpróbálták elcserélni a cserehatáridő körül, például a 49ers érdeklődött, de végül nem jött létre üzlet. Idén az ötödik éves opcióján fog játszani, amivel $13,411 milliót fog keresni.

Sweatet 2024-ben a második körben draftolta a Titans, és egy kiváló nose tackle vált belőle. A pályán remekül teljesít, a két játékos közül egyértelműen ő a jobb, ráadásul olcsóbb is, így felvetődik a kérdés, miért cserélhették el Johnsonra. Már draftolásakor is voltak kérdőjelek a viselkedése, érettsége kapcsán, könnyen lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy az új rezsim inkább elcserélte. Valamint az is, hogy Robert Saleh rendszerében ilyen hatalmas nose tackle-öknek sosem volt helye, mindig a backfieldre berobbanó DT-ket kereste és játszatta.

Érdemes még kiemelni, hogy a Titansnek hatalmas szüksége volt idén edge rusherre, hiszen a keretük egyik, ha nem a leggyengébb pontja volt ez. A Jets pedig az 1/2-es pick birtokosaként szinte biztosan edge rushert választ majd, ezért is válhatott létszám felettivé Johnson. Ellenben Sweat meg nagy segítség az eddig nagyon gyenge DT-sorban.

4 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
2026-02-26 21:26

Nem vicces fiúk, vagy mégis hogy kell érteni ezt?

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x