Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy soroljam fel az elmúlt 15 év legjobb csapatát, a top 5-ben biztos, hogy szerepelne a Green Bay Packers. Nem is lőnék vele mellé, ugyanis a csapat eszméletlen sokat nyert ebben az időszakban, azonban nem véletlen, hogy a szurkolók nem maradéktalanul elégedettek.

Ha a 2011-es szezontól nézzük, akkor a legtöbb alapszakaszgyőzelemmel rendelkező franchise a New England Patriots és a Kansas City Chiefs. Mindkét csapat 158 meccset nyert meg, nem mellesleg pedig fejenként hatszor jutottak be a Super Bowlba. A harmadik legtöbb meccset a Packers nyerte meg 155-tel, ellenben egyetlen egyszer sem sikerült eljutni a fináléba. A negyedik legtöbb W pedig a Seahawks neve mellé került (154), mellé három SB-vel.
Rendhagyó, hogy egy ennyire domináns csapat ilyen hosszú időn keresztül ne tudja megugrani az utolsó akadályt, pláne hogy a vizsgált időszak nagy részében egy Hall of Famer kaliberű irányítója és/vagy top 5-ös főedzője volt. A Packers mellett még a Steelers szimpatizánsai lehetnek szomorúak, ugyanis az 5. legtöbb győzelem a Pittsburgh-é az alapszakaszban 152-vel, és nekik sem jött össze a döntő.
A hatodik egyébként a Ravens 148 alapszakaszgyőzelemmel, de a baltimore-iak legalább egyszer döntőztek, sőt meg is nyerték a Super Bowlt.
