Site icon Fűzővel kifelé!

A jövő sztárjai – Fernando Mendoza

A 2026-os irányító class nem bővelkedik olyan tehetségekben, akikről ordítana, hogy hosszútávú franchise quarterbackek lehetnek jövendőbeli csapatukban, sőt, az idei class az elmúlt négy év legvékonyabb irányító osztályának nevezhető. Némi déja vu érzése is lehet ugyanakkor az embernek, az egy évvel ezelőtti irányító classhoz hasonlóan ezúttal sem kérdéses az 1/1-es cetli legfőbb várományosának kiléte. A friss egyetemi bajnok Fernando Mendoza kimagaslik a felhozatalból, teljesen megérdemelten lesz a draft első választottja, még akkor is, ha játékstílusa merőben különbözik attól, mint amit Caleb Williams vagy Cam Ward esetén láthattunk egyetemi pályafutásuk során.

Mendoza Bostonban született 2003. október elsején, gyerekkorát azonban Miamiban töltötte. A kubai felmenőkkel rendelkező Fernando édesapja fiatal korában versenyszerűen evezett egyetemi szinten, míg édesanyja a Miami Egyetem teniszezője volt, mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kis Fernando már gyermekként belecsöppent a sport világába.

Mendoza esetében a családi háttér és a családi összetartás különösen fontos szerepet játszik. Édesanyja hosszú ideje szklerózis multiplex betegségben szenved, ami értelemszerűen komoly kihívást jelentett a család számára. Mendoza és testvérei azonban motivációvá alakították az édesanyjukat sújtó kór okozta nehézségeket: több jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek, és igyekeztek felhívni a figyelmet a betegség kutatásának fontosságára.

Mendoza vezetői képessége már középiskolás korában is megmutatkozott, másodéves korától csapatkapitány volt a Christopher Columbus Gimnázium focicsapatában. A toborzással foglalkozó fontosabb szakportálok háromcsillagos tehetségként tartották őt számon. Eredetileg a Yale Egyetemen akarta megkezdeni felsőoktatási tanulmányait, azonban végül a California Egyetem mellett köteleződött el.

Két év alatt 19 mérkőzésen volt kezdő a Golden Bears színeiben, a leíró statisztikái alapján azonban kevesen ismerték fel a benne rejlő lehetőséget. Ettől függetlenül aki kellő alapossággal nyálazta át a 2024-es felvételeit, annak azonnal feltűnhetett, hogy Mendoza több mérkőzésen is elit szintű irányító játékot tett le az asztalra, még akkor is, ha a csapattársai nem igazán nőttek fel mellé.

A 2025-ös szezont megelőzően meghozta pályafutása addigi legfontosabb döntését: Curt Cignetti hívására rábólintva az Indianára transzferelt. Egy évvel korábban az Indiana Hoosiers általános megrökönyödést keltve kvalifikálta magát a rájátszásba, a gárda tehát stabil alapokkal rendelkezett ahhoz, hogy Mendoza ország-világ számára mutathassa meg képességei legjavát.

Mendoza játéka és az Indiana szezonja a legvadabb várakozásokat is felülmúlta: Fernando az egész idény során brilliáns teljesítményt nyújtott, nem véletlen, hogy első csapatos All-Americannek és Heisman-trófea győztesnek választották meg (az iskola történetében először). Mendoza és a Hoosiers ráadásul feltette az i-re a pontot, a Miami Hurricanes legyőzésével besöpörték a bajnoki címet, így senkit nem lepett meg, hogy a döntőt követően Fernando beadta jelentkezését a 2026-os NFL Draftra.

Fizikai felépítés, karerő, dobómozdulat

Mendoza jellemzését fizikai paramétereivel kell kezdeni. Régi vágású, klasszikus zsebirányító felépítéssel rendelkezik, 195 cm magas és 107 kiló. Magassága és súlya segíteni fog számára, hogy a profi liga fizikai viszontagságait elviselje, és talán az sem meglepő, hogy egyetemi pályafutása során mindössze egy mérkőzést hagyott ki, és azt sem sérülés, hanem betegség miatt. Felépítése miatt ráadásul nem könnyű őt a földre vinni akkor sem, ha megiramodik a labdával, képes kitörni a gyengébb szerelési kísérletekből (atletikusságáról bővebben később).

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!

Exit mobile version