Site icon Fűzővel kifelé!

A Rams Davante Adams elcserélésén gondolkodott

A TheAthletic és a PFT is beszámolt arról múlt héten, hogy a Rams is érdeklődött AJ Brown iránt az utóbbi időszakban. A PFT szerint ebből végül kiszálltak, azonban már az érdeklődés ténye is érdekes, tekintve hogy Puka Nacuával és Davante Adamsszel remek elkapópárosuk van. Úgy viszont már több értelme van az egésznek, ha helyesek a PFT információi és a Rams megpróbálta elcserélni Davante Adamst.

Végül nem lett semmi a sztoriból, és vélhetően most már nem is lesz, tekintve hogy tegnap Adamsnek meg kellett kapnia egy $6 milliós roster bónuszt a Ramstől, így már kevésbé éri meg elcserélniük – $14 milliót így is spórolhatnak a sapkában, de azért az már nem ugyanaz.

Persze nagyon bosszankodnia nem kell a Ramsnek, hiszen Adams jól játszott tavaly, a red zone-ban elit fegyver volt. Nacuával kiegészülve pedig erre az évre továbbra is a liga egyik legjobb párosáról beszélünk, még ha mélység nincs is mögöttük, illetve ez a házasság jelen állás szerint már csak az idei évre szól – Brownnal kicsit hosszabb távra oldották volna meg a posztot, habár a helyzetet nehezíti, hogy Nacuának hamarosan új gigaszerződést kell adni.

Exit mobile version