Site icon Fűzővel kifelé!

TRADE: Irányítót szerzett a Chiefs

Egy cserével indul a hét az NFL-ben, ugyanis a Jets eladta Justin Fieldset a Chiefshez, méghozzá egy 2027-es hatodik körös pickért cserébe. Emellett a $10 milliós fizetéséből $7 milliót át is vállaltak, tehát a KC-nek csak $3 milliójába fog kerülni az irányító.

A Chiefsnek azért volt szüksége egy életképes irányítóra, mert Patrick Mahomes december 14-én szenvedett ACL-szakadást, így kérdéses, hogy felépül-e a szezonkezdetre. De még ha fel is épül, a holtszezonban is valakinek dobálnia kell az elkapók irányába, ez pedig így elsősorban Fields lesz idén. Mögötte Chris Oladukon és Jake Heaner van a keretben.

A Jetsnek nem jött be a tavalyi Fields-igazolás, idén meg is szerezték Geno Smith-t a helyére. Érte 20 helyet mozogtak hátra a draft hatodik köréből a hetedikbe, és $3,3 milliót fizetnek neki, tehát gyakorlatilag kijöttek nullára ebből a két cseréből erőforrásokat tekintve, ellenben reményeik szerint sikerült valamennyit erősíteni a poszton. Geno mögött Brady Cook és Bailey Zappe maradt így a keretben.

Exit mobile version