Nehéz ez a class. Mármint, nem tömegben; a tight endekre is jellemző az, hogy egyre kevesebb a klasszikus, nagy karokkal, nagy magassággal, kiemelkedő izomzattal ellátott játékos. Akik ilyenek maradtak, azok már szinte csak blokkolnak, mindenki más meg besorolható a kisebb, vékonyabb, elkapás orientált „nagyméretű” WR kategóriába. Azért nehéz a class, mert néhány stabilnak tűnő választást leszámítva még egy rendes konszenzust is nehéz összerakni.
A biztos elsőkörös – Kenyon Sadiq, Oregon
Egy játékosunk van, akinél nagyjából garantált, hogy az első nap fogja hallani a nevét – és szinte az is biztos, hogy ő lesz az egyetlen a TE-k közül, aki az első körben kel el. Pedig Sadiqnak sincs semmi köze egy klasszikus tight endhez; magassága (191 cm), súlya (110 kg), karjának hossza és kezének nagysága mind a legkisebb 5-15%-ban van történelmi szinten. Ez persze nem látszott az egyetemi teljesítményén: remekül futotta az útvonalakat (mélyebbeket is, nem csak sok pályatársára jellemző rövideket), nagyon jól szeparálódott, veleszületett YAC tehetség, és kisebb méretei ellenére kivette a részét a blokkolásból is, amit lelkesen és amúgy sikeresen is csinált. Igazán nagyot viszont a combine során robbantott, futása és ugrásai is kiemelkedőek lettek, abszolút első helyre lőtte fel magát ezzel a teljes tesi felmérő történelemben. Lehet még bőven emlegetni az erősségeit és gyengeségeit is, de ezt megtette helyettem Balázs, olvassátok el az ő cikkét inkább.
A stabil második napos duó
És akkor itt be is zuhant a class, ugyanis a következő két játékosunkat ugyan szinte minden releváns forrás a második napra várja, de inkább a 2. kör végére és a 3. kör elejére, mintsem mondjuk a 40. választás környékére. Két eltérő profilt és stílust kapunk, és itt már jóval több lesz a kérdőjel és a negatív tulajdonság.
A legjobb nagyra nőtt elkapó – Eli Stowers, Vanderbilt
Elsőre Stowers még akár nagyobbnak is tűnhet, mint Sadiq, hiszen pár centivel magasabb (193 cm), nagyjából súlyban is egyeznek (110 kg), sőt, neki a karja és a keze sem olyan kicsi, csak átlag alatti. Sőt, csak hogy tovább menjek, az atletikus profiljuk is nagyon hasonló, hisz a Vanderbilt játékosa is elképesztően szélsebes, az ugrásai meg még egy kicsit jobbak is lettek, mint Sadiqnak, szóval a történelemkönyvek lapjaira már ő is beírta magát. A pályán azonban akadnak azonnal feltűnő különbségek.