A Commandersnél nagyon várják, hogy a 49ers kivágja Aiyukot

Már több mint fél éve tudjuk, hogy a 49ers és Brandon Aiyuk szakítani fog, azonban egyelőre az elkapó továbbra is a keret tagja, még mindig nem vágták ki. Pedig a Commanders már nagyon várja ezt a napot.

A “nem kivágás” hátterében – AJ Brown nem elcseréléséhez hasonlóan – pénzügyi okok állhatnak. Ugyanis ha Aiyukot most vágnák ki, akkor $15 millióval nőne a sapkában elfoglalt helye az OverTheCap adatai alapján, míg egy június 1 utáni kivágással spórolnának $6,3 milliót (a különbözetet majd jövőre kellene elkönyvelni).

Szóval szinte biztosan csak idő kérdése a kivágás, és jó eséllyel bő egy hónap múlva erre sor is kerülhet. Kivéve akkor, ha John Lynch general manager tényleg elhiszi, hogy van lehetőség elcserélni az elkapót – elmondása szerint van, aztán kérdés mennyire hisz is ebben. Kívülállóként nehéz elképzelni, hogy bárki drafttőkét áldozna az elkapóra jelenlegi állapotában, sérülés és gyengébb játék után, miközben nagyon sokat keres.

Ugyanakkor a Commandersnél már nagyon várják, hogy a kivágás sorsára kerüljön Aiyuk, hiszen ők azonnal lecsapnának rá – a jelenlegi fizetésénél persze jelentősen olcsóbban. Aiyuk és a Commanders irányítója, Jayden Daniels együtt játszottak még az Arizona State egyetemen, innen is a kapcsolat, és már két éve is volt róla szó, hogy cserélnének érte, mielőtt aláírta volna új szerződését a 49ersnél.

A washingtoniak egyébként is elég rosszul állnak a WR-szobában, az idősödő Terry McLaurin mögött Treylon Burks, Luke McCaffrey, Dyami Brown, Van Jefferson, Jaylin Lane és a friss harmadik körös Antonio Williams van csak a keretben – mennyiségre ez elég, minőségre nem igazán.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x