A Ravens igazolta le a Heisman-második irányítót

A 2025-ös Heismant (az egyetemi foci legértékesebb játékosának járó díjat) Fernando Mendoza nyerte, akit aztán a Raiders ki is választott az első pickkel. Óriási kontraszt ehhez képest, hogy a Heisman ezüstérmese Diego Pavia lett, a Vanderbilt irányítója, aki viszont egyáltalán nem kelt el a drafton, sőt még csak nem is kapkodtak iránta a csapatok draftolatlanként sem.

A 7. kör vége után (sőt már közben is) vadul telefonálgatnak a csapatok és próbálják leigazolni a kiszemelt draftolatlan játékosokat. Paviát viszont nem vitte el senki, hanem a Ravens elhívta az újonc minitáborába próbajáték jelleggel. Ott pedig a jelek szerint kellően jó munkát végzett, hiszen adtak neki egy szerződést.

Ezzel nagyjából $885 ezret, maximum $1,05 milliót fog keresni (és nem tudjuk, hogy mennyi garantáltat kapott, a draftolatlanok általában maximum $300 ezret), azaz komoly fizetéscsökkentése lesz az egyetemhez képest, ahol utolsó évében közel $2,5 milliót keresett az NIL-nek köszönhetően. Persze ha az NFL-be sem kellett volna, hanem csak a UFL-ben kötött volna ki, akkor körülbelül 64 ezer dollárt keresett volna a 10-meccses szezonban.

Pavia lett egyébként az első Heisman-döntős 2014 óta, aki draftolatlan lett az NFL-ben. Ennek elsődleges oka, hogy mindössze 178 centi magas, amivel a legalacsonyabb irányító lenne valaha az NFL-ben. A Ravensnél negyedik számú irányítóként fog kezdeni, aztán megpróbálja magát beverekedni legalább a gyakorlócsapatba.

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x