Tudtuk, hogy az Eagles a támadósort fogja idén erősíteni a drafton, és így is lett, hiszen a védelembe először a 7. körben húztak játékost. Arra is lehetett számítani, hogy az első három körben majd tackle, elkapó és tight end jön, és így is lett. Mégis valahogy olyan furcsán sikerült ez az egész, főleg ha megnézzük, mit tud és még pontosabban mit nem tud az irányító.
1/20 Makai Lemon, WR, USC
Az Eagles azzal kezdett, hogy egy felcserével megelőzte a Steelerst, amely már konkrétan beszélt telefonon Lemonnal, hogy üdvözlik a csapatnál. Az állam ugyanaz lesz, végülis, csak másik város, más színek. Lemon már csúszónak számított, nálam 13. volt a boardon, konszenzuson 12., tehát az értékkel nehéz lenne vitatkozni, és az is megállhatja a helyét, hogy mögötte már polckülönbség volt a többiekhez képest. Ezért is jött a felcsere.
Hosszasan nem fogom bemutatni Lemont, hiszen írtunk róla ismertetőt. Egy klasszikus slot elkapó, kisebb méret, remek irányváltás, kiváló kezek, lassabb végsebesség. Biztos van ebben egy “ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét” poén, de most kihagyom.
A hiányposzt abszolút adott, hiszen AJ Brown egy hónap múlva távozik New Englandbe, így DeVonta Smith mögött konkrétan nem volt elkapója a csapatnak hosszú távon, és rövid távon sem volt minőségi. Az értékkel sem lehet vitázni, sőt. Ennek a kettősége így általában egy nagyon magas értékelést szokott vonzani. Sőt, még a rendszerbe is illik! De itt kezdődnek a kérdések…
Szóval Lemon tökre illik abba a rendszerbe, amit az Eagles mostantól futtatni akar. Legalábbis gondolom az a terv, hogy Sean Mannion koordinátori kinevezésével elindulnak egy “ShanaVay” vagy “McShanahan” rendszer felé, és ebbe Lemon tök jól illik a pálya közepi nagyon megbízható játékával és a blokkolásával. Egy bökkenő van csak: hogy Jalen Hurts nem tud középre passzolni. Legalábbis eddigi tudásunk alapján nem akar és nem is tud. Ezért nagyon nehéz a “fit” részét értékelni. Mert a rendszerbe Lemon illik, igazából az irányító nem illik a rendszerbe, amivel meg nehéz jelen tudásunk alapján mit kezdeni.
Lehet, hogy nem sikerül rávenni Hurtsöt a középre passzolásra, és akkor Lemon alig lát majd labdát karrierje elején – ellenben akkor lehet Hurtsöt cserélik le két év múlva. De az is lehet, hogy Hurts megtanul középre passzolni a rendszerben és akkor meg Lemon szuper lesz. Aztán mindenki eldönti, melyiknek milyen valószínűséget tulajdonít. Ha itt egy középre jól passzoló QB lenne, akkor ez egy A értékelés, mert egyébként minden stimmel. Egyedül Hurts nem.
2/54 Eli Stowers, TE/WR, Vanderbilt
És akkor a második körben meg tudták fejelni ezt a problémás témakört, ráadásul itt minden más sem feltétlen stimmel.

