Az egész holtszezonban téma volt, hogy mi lesz AJ Brown sorsa. Vártuk a cserét, de még mindig nem jött. Azonban most már egyre biztosabb, hogy meg fog történni a trade, és ha tippelni kéne, már van is egy megállapodás erről, de azt majd csak június 2-án jelentik be.
Ennek oka, hogy az Eaglesnek sokkal jobb lenne pénzügyileg, ha június 1 után cserélnék el az elkapót, amikor az NFL szabályai szerint megváltozik a könyvelés. Ha az előtt cserélik el, akkor a $43,5 milliós halott pénzt egyben azonnal le kell könyvelni, így pedig $20 millióval nőne az idei cap hitje, ami nem túl kellemes kalkuláció a csapat számára. Ha viszont június 1 után cserélik el, akkor ezt a $43,5 milliót leoszthatják két évre, így idén csak $16,35 milliót kénye benyelni halott pénzként, a többit majd jövőre – és így idén spórolnának $7 milliót.
Szóval ez az indok amellett, hogy majd csak június 1 után cserélik el. Amellett pedig, hogy tényleg el fogják cserélni az szól, hogy feltöltötték az elkapószobát, hiszen Hollywood Brown leigazolása után most cseréltek Dontayvion Wicksért is. Nem a legveretesebb azért ez a sor Devonta Smith-szel együtt sem, de így azért már bőven ki lehet állni, plusz vélhetően a draft első vagy második körében is érkezik majd egy WR.
Ha pedig az a kérdés, hogy hová fogják elcserélni, akkor elég egyértelműnek tűnik a New England Patriots. Már korábban is voltak erről pletykák, és vélhetően tényleg csak azért nem ütötték még ezt le, mert az Eaglesnek könyvelés szempontból kellemesebb lenne a nyáron nyélbe ütni. Az NFL Network fő draftguruja, Daniel Jeremiah egyébként elejtett egy olyan megjegyzést egy podcastben a héten, hogy “Igen, AJ Brown Patrióta”.
Az egyetlen nyitott kérdés igazából az, hogy mi lesz az ellenérték. Nyilvánvalóan így 2026-os draftpickek nem játszanak, csak 2027-esek és későbbiek. Első kör? Esetleg még több? Vagy csak kevesebb? Ezt egyelőre még nehéz megmondani.

