Site icon Fűzővel kifelé!

A Patriots és a Lions játszik idén Münchenben!

A New England Patriots idén Münchenbe látogat, ahol a Detroit Lions ellen játssza majd idei nemzetközi mérkőzését – szivárgott ki több, menetrenddel foglalkozó forrásból. A találkozót november 15-én, a 10. játékhéten rendezhetik, magyar idő szerint délután 15:30-as kezdéssel.

A Patriots számára nem teljesen ismeretlen terep Németország: 2023-ban már játszottak Frankfurtban az Indianapolis Colts ellen, akkor hatalmas érdeklődés övezte a csapatot. Ez nem véletlen, hiszen New England az NFL Global Markets programjának részeként marketingjogokkal rendelkezik Németországban, és kifejezetten erős európai szurkolóbázist épített ki az elmúlt években.

A Patriots ráadásul történelmileg is kötődik a német piachoz. Elég csak Sebastian Vollmerre vagy Jakob Johnsonra gondolni, akik német játékosként szerepeltek a csapatban, miközben Robert Kraft tulajdonos az NFL nemzetközi terjeszkedésének egyik leghangosabb támogatója. A Patriots ezzel folytatja nemzetközi történetét: korábban Londonban, Mexikóvárosban és Németországban is játszott már.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Lions lesz a másik csapat, amely Münchenben játszik idén, ez már február végén kiderült az NFL jóvoltából. A pontos dátumra és az ellenfélre pedig most derült fény. Minőséginek ígérkező találkozót kapnak tehát a németek.

Exit mobile version