Hosszabb időre kidőlt a Panthers tavalyi nagy igazolása

Komoly problémával indulhat a Panthers szezonja, ugyanis könnyen lehet, hogy hosszabb időre elveszítik egyik tavalyi nagy igazolásukat. A The Athletic és a Charlotte Observer információi szerint a belső védőfalember Tershawn Wharton nyakműtéten esett át, és a training campet biztosan a PUP-listán kezdi.

Carolinában egyelőre nem tudják pontosan, mikor térhet vissza a pályára a 27 éves védőfalember, bár a csapat továbbra is bízik benne, hogy valamikor a 2026-os idény során még játszhat. Wharton állítólag áprilisban, az offseason program kezdetén érzett fájdalmat a nyakában, ez vezetett végül a műtéthez.

Wharton tavaly a Panthers legfontosabb szabadügynök-igazolása volt. Miután lemaradtak Milton Williamsről, a Carolina gyorsan váltott, és hároméves, 45 millió dolláros szerződést adott a korábbi Chiefs-játékosnak.

Az első szezonja azonban így sem alakult ideálisan. Combhajlító- és lábujjsérülések miatt csak kilenc meccsen tudott pályára lépni, ezeken 36 szerelést és két sacket jegyzett. Bár amikor egészséges volt, stabil kezdőként számoltak vele, nem játszott igazán jók, és a Panthers védőfala így sem tudott igazán összeállni.

Most még nagyobb szerep hárulhat Derrick Brownra és a draft második körében kiválasztott Lee Hunterre, akinek a fontossága jelentősen megnőhet Wharton kiesésével. Ráadásul a Carolina tavasszal cap space miatt A’Shawn Robinsont is elküldte, így a mélység sem néz ki különösebben jól a fal belsejében.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x