Myles Garrett múlt hétfői elcserélése után fokozatosan szivárognak ki a háttérben zajló tárgyalások részletei, és értelemszerűen nem csak a Rams volt a kérők közt.
Több amerikai lap is arról számolt be, hogy a Browns egyik fő célpontja az Eagles sztár defensive tackle-je, Jalen Carter volt. A clevelandiek állítólag ragaszkodtak volna ahhoz, hogy Carter is része legyen egy esetleges Garrett-csomagnak, az Eagles azonban ezt elutasította.
A Sports Illustrated információi szerint az Eagles helyette Nolan Smith vagy Jalyx Hunt bevonását ajánlotta fel a tárgyalások során, de Carterhez semmilyen körülmények között nem akart hozzányúlni.
Ez önmagában nem meglepő, hiszen Carter jelenleg az NFL egyik legjobb fiatal belső védőfalembere. Ami viszont érdekesebbé teszi a történetet, hogy az Eagles még nem hosszabbította meg a szerződését, szóval egy kis hezitációjuk lehet a magatartását illetően – nem véletlenül merül fel időről időre trade pletykákban.
A Browns végül Jared Verse-t, egy első körös, egy második körös és egy harmadik körös picket kapott Garrettért a Ramstől. Az meg nem meglepő, hogy ha Carter nem volt eladó, akkor Smith vagy Hunt helyett Verse-t akarták inkább a pickek mellé, aki egyértelműen jobb játékos.

