Site icon Fűzővel kifelé!

BREAKING: A Lions kivágta Terrion Arnoldot!

Hiába szabadulhatott óvadék ellenében Terrion Arnold, és hiába engedte meg neki a bíróság, hogy részt vegyen a Lions edzésein és meccsein, a csapat inkább kivágta a 2024-ben első körös cornert. A védő ellen jelenleg három fegyveres rablási, három emberrablási és két összeesküvési vádpont van folyamatban.

Terrion Arnold kifizette az 1 millió dolláros óvadékát, szabadlábon védekezhet

A döntés egyáltalán nem meglepő, ugyanis Arnoldot szinte biztosan fizetett szabadságra (Commissioner’s Exempt List) küldi az NFL a jogi ügyei végéig (akár életfogytiglant is kaphat). Ráadásul szakmailag sem akkora érvágás, ugyanis a korábbi első körös CB eddig szinte semmit nem mutatott a pályán – leginkább azt bánhatja a csapat menedzsmentje, hogy nem cserélt fel pár helyet az első körben Quinyon Mitchellért, vagy az első körös pickjével nem Cooper DeJeant, Kamari Lassitert, Kool-Aid McKinstry vagy akár Nate Wiggins választotta (mindegyikük sokkal jobb corner lett, mint Arnold volt, előbbi három ráadásul elit szinten teljesít).

A kivágásnak egyébként komoly pénzügyi következményei lehetnek. Arnold újoncszerződése teljesen garantált volt: 2026-ban 2,098 millió dollárt, 2027-ben pedig 2,75 milliót keresett volna, miközben jelen állás szerint a 7,251 millió dolláros aláírási bónuszát is megtarthatja. Ugyanakkor a Lionst ismerve (ha már minden legendájuktól visszaköveteltek aláírási bónuszokat a visszavonulásuk után) meglepő lenne, ha nem vinnék bíróságra az ügyet: a garantált alapfizetéseket szinte biztosan semmissé lehet tenni a jogi ügyek miatt, de akár az aláírási bónuszból is megmenthető valamennyi.

Exit mobile version