Site icon Fűzővel kifelé!

Kanadában sem focizhat Sorsby

Újabb rossz hírt kapott Brendan Sorsby. Miután az NFL úgy döntött, hogy idén nem rendez supplemental draftot, a korábbi Texas Tech-irányító előtt egy másik lehetséges út is bezárult: a Kanadai Futball Liga (CFL) közölte, hogy egyetlen csapata sem szerződtetheti a játékost.

A liga pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy a döntés hátterében a sportág integritásának védelme áll.

„A liga hitelességének megőrzése és a tisztességes verseny biztosítása kiemelt fontosságú a CFL számára. A Brendan Sorsbyt érintő vádak súlyosak és aggasztóak. Ezért jelenleg nem regisztráljuk a szerződését, és egyetlen csapat sem veheti fel őt a tárgyalási listájára” – írta a liga.

Sorsby neve azután került a hírekbe, hogy kiderült: egyetemi évei alatt több mint 9000 sportfogadást kötött, összesen legalább 90 ezer dollár értékben. A fogadások között 40 olyan is szerepelt, amely az Indiana mérkőzéseire vonatkozott, miközben ő maga is a program játékosa volt.

BREAKING: Az NFL nem tart supplemental draftot, Sorsby nem játszhat a ligában idén

Az irányító eredetileg bírósági úton próbálta visszaszerezni NCAA-játékjogát, és egy ideig úgy tűnt, hogy 2026-ban a Texas Tech színeiben pályára léphet. Később azonban elbukta a csatát, és inkább az NFL supplemental draftjára készült. A liga azonban bejelentette, hogy idén nem rendez supplemental draftot, így Sorsby nem csatlakozhat egyetlen NFL-csapathoz sem.

Jelen állás szerint a tehetséges irányítónak alig maradt lehetősége. Ha nem sikerül jogi úton változtatni a helyzetén, legkorábban a 2027-es NFL Drafton kerülhet ismét a csapatok látóterébe. Addig esetleg a UFL-ben játszhat, ők még nem mondtak neki hivatalosan nemet.

Mennyire jó prospect Brendan Sorsby, és ki viheti el a Supplemental Drafton?

Exit mobile version