A Rams újonc irányítója, Ty Simpson egy nagyon érdekes játékos, aki megosztja a szakértőket. Elég sokan elmondták már a QB-ról a véleményüket, és most Scot McCloughan, a kétszeresen bukott egykori GM is úgy gondolta, hogy megosztja meglátásait a világgal.
Szerintem az alabamai irányítót túl korán választották ki. De ez önmagában a pozíció miatt van. Nem akarok gurunak tűnni, de olyan, mint J.J. McCarthy. Olyan, mint Mac Jones. Karriercsere. Persze lehet, hogy kezd majd, de azért, mert az első körben választották ki, és bizonyítani akarják, hogy mindenkinek igaza volt. De nem így kell rostert építeni. Egyáltalán nem
– mondta McCloughan a Team 980 műsorában.
Érdekes, hogy valaki úgy gondolta, hogy pont az 55 éves egykori véleményét kérdezi meg. McCloughan kétszer is volt GM karrierje során, de mindkétszer kivágták mindössze két év elteltével, ráadásul 2016 óta semmi köze az NFL-hez, és többek között olyan játékosok draftolása kötődik a nevéhez, mint Josh Doctson és Kentwan Balmer (mindketten első körös bustok).

