Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Hiába volt Cam Ward az idei draft 1/1-es választottja, a Tennessee Titans egyelőre nem nevezte ki kezdő irányítónak. Sőt, az épületben mindenki azt állítja, hogy komoly verseny van közte és Will Levis között.

“Will nem fog csak úgy hátradőlni, hogy legyen akkor az 1/1-esé a kezdő. Cam sem gondolja, hogy automatikusan övé a poszt. Mindketten megküzdenek érte. Ez az, amit a stáb is lát: harcolnak a lehetőségért, és ez jobbá teszi őket”
– mondta a jobb oldali tackle, JC Latham a SiriusXM NFL Radio műsorában.
Levis már bizonyítottan megbukott kezdőként az NFL-ben, így Wardnak nagyon rosszul kellene teljesítenie a nyáron, hogy ne övé legyen a kezdő poszt. Egyedül az szól a kezdeti padoztatása mellett, hogy a Titans az első négy fordulóban pályára lép a Broncos és a Texans elit védelme ellen, de a Rams és a Colts védőfala sem ígér sok jót egy gyenge támadófal mögött.
Ezeket nem értettem sosem. A valóság az, hogy Cam Ward lesz a kezdő, ha nem sérül meg. Indokolhatatlan lenne, hoy az 1/1-et padoztassák egy gyenge QB mögött. Mi tavaly az 1/3-assal megtettük, az is menthetetlen volt, de ez teljesen elképzelhetetlen. Akkor minek? És mégis mindig megy ez a hiteltelen, és amúgy totál felesleges szöveg. Nem értem. Ráadásul egy játékos nyilatkozza ezt le a támadófalból, most ennyire azért pont ezen a poszton nem lehet teljesen tájékozatlan, vagy bocsánat, emmyire buta.
Teljesen egyetértek veled. Ennek semmi haszna nincs Ward játéka szempontjából. Viszont ártani tudnak vele bőven az önbizalmának, ha azt mondják róla, hogy versenyeznie kell egy olyan szar játékossal a kezdőért, mint Levis.
Jobb oldali, és nem jobboldali, mert az politikai nézetet jelent…
Lehet republikánus :D