A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
Aaron Rodgers húsz évvel ezelőtt, 2005-ben került az NFL-be, miután a Packers draftolta az első kör 24. helyén. Nagy fogás volt az a Brett Favre játékjogát birtokló Green Bay részéről, de nem csak ők húztak volna váratlant a fiatal irányítóval.

Doug Whaley, a Steelers korábbi játékosszemélyzetért felelős igazgatója a 93.7 The Fan rádióban mesélt arról, hogy 2005-ben Rodgers ott volt a listájukon. Azt ugyan kategorikusan nem jelentette ki, hogy draftolták is volna, ha lecsúszik a Steelershöz a 30. helyre, de állítása szerint sokkal magasabbra értékelték, mint ahol végül kiment és elgondolkodtak volna a dolgon.-
A dolog érdekessége, hogy a Steelers egy évvel korábban draftolta Ben Roethlisbergert az első körben, aki újoncként 13-0-s alapszakaszt ért el és egészen az AFC-döntőig jutott a csapattal. Ugyanakkor nem játszott jól, a PO-ban 57,4 százalékos pontosággal csak 407 yardot és három TD-t passzolt öt INT mellett, míg az alapszakaszban 2621 yard, 17 TD és 11 INT került a neve mellé.