A Falcons veterán elkapót, a Steelers safetyt igazolt
A Falcons leigazolta a rutinos elkapót, DJ Charkot. A 28 éves játékos a tavalyi szezont a Chargersnél töltötte, de csípősérülés miatt mindössze hét mérkőzésen lépett pályára, ahol négy elkapásból 31 yardot és egy touchdownt szerzett. Egy évvel korábban, a Panthers színeiben 525 yardig és öt TD-ig jutott. Pályafutása során eddig 76 meccsen 216 elkapásból 3 100 yardot és 24 touchdownt jegyez.

A Steelers pedig leszerződtette a veterán safety Chuck Clarkot. A védő a Ravens hatodik körös választottjaként került a ligába, hat idényt húzott le Baltimore-ban, az elmúlt két évet pedig a Jetsnél töltötte. A 2023-as ACL-sérülése után tavaly visszatérve mind a 12 meccsén kezdő volt. Összességében 108 NFL-mérkőzésen szerepelt, ebből 75-ször kezdőként, 429 tackle, 9 TFL, 5 interception, 34 leütött passz, 6 kierőszakolt fumble és 5 összeszedett fumble fűződik a nevéhez.