50 millió forintos sci-fi kapszulában próbálja megmenteni a szezonját Matthew Stafford

Matthew Stafford szezonja óriási veszélyben van, és jelenleg minden lehetséges – és kevésbé hagyományos – módszert kipróbál, hogy elkerülje a hátműtétet. Legújabban egy 160 ezer dolláros (55 millió forintos) „Ammortal Chamber” wellness kapszulával próbálkozik.

Az eszköz egy átalakított Airstream lakókocsi, amelynek belseje inkább egy sci-fi űrhajó pilótafülkéjére hasonlít, mint orvosi készülékre. A felhasználó egy speciális fotelben ül, miközben a készülék fényterápiát alkalmaz, irányított meditációt játszik le, és hidrogént pumpál az orron keresztül. Az Ammortal honlapja szerint a kamra számos dologra jó – a traumák feldolgozásától kezdve a haj növekedésén és a krónikus betegségek enyhítésén át a teljes relaxációig.

Egyes felhasználói beszámolók még azt is állítják, hogy a kezelés során „átléptek egy magasabb tudatállapotba”, sőt, volt, aki szerint rövid időre meghalt a kapszulában – anélkül, hogy erről tudott volna. Ez Stafford szempontjából értelemszerűen irreleváns, azt ellenben fontos kiemelni, hogy az eszköz hatásosságát tudományos bizonyítékok nem támasztják alá.

A beszámolók alapján a páciensek rendkívüli nyugalmat és feltöltődést érzett a terápia után. A hidrogén belélegzését pedig az alternatív gyógyászat régóta úgy reklámozza, mint a regeneráció egyik titkos fegyverét. A rendkívüli nyugalmaz azonban könnyen meg lehet magyarázni azzal, hogy bárki, aki fél órán keresztül nyugtató zenét hallgat, meditál, és kizárja a külvilág ingereit, hasonlóan érzi magát 160 ezer dolláros kapszula nélkül is. A hidrogénterápiának pedig ismert mellékhatása a „hidrogén narkózis”, ami álmosságot, szédülést vagy akár hallucinációkat is okozhat.

A Rams és Stafford számára ezzel együtt célszerű minden lehetőséget megragadni, ártani talán nem árt – az irányító nélkül ugyanis már most el lehet engedni a szezont.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
dr.baji
dr.baji
2025-08-12 07:49

Ennyi erővel a hagymaföldre is kiküldhetnék kapálni, hátha segít…

Kopi3.14
Reply to  dr.baji
2025-08-12 11:21

Az hasznosabb lenne.

Kopi3.14
2025-08-12 11:21

Vajon ARodtól kapta a tippet?

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x