Bucs GM: Ha akkor tudom, amit most, Devin White lekerült volna a boardunkról

Jason Licht, a Tampa Bay Buccaneers general managere tíz év alatt az NFL egyik legjobb döntéshozójává nőtte ki magát, de ő maga is elismeri: a tanulási folyamatban voltak hibák. Ezek közül most először nevezett meg konkrét játékost, akinek a kiválasztását ma már bánja.

A The Athleticnek adott interjúban Licht arról beszélt, hogy a 2019-es draft 5. helyén elvitt Devin White ma már nem kerülne a csapatához.

„Ha akkor tudom, amit most, lekerült volna a boardomról. Minden róla szólt”

– mondta, utalva arra, hogy a linebacker hozzáállása és fókusza nem felelt meg annak, amit ma elvárna egy játékostól. Licht híres lett arról az utóbbi években, hogy csak kifogástalan jellemű, csapatcentrikus játékosokat választott ki a drafton.

White eleinte nagy rivaldafényt kapott a nagy játékai miatt (egyesek top5-ös linebackernek titulálták), de akik közelebbről vizsgálták a játékát tudták, hogy valójában a blitzelésen kívül egy gyenge védő, akinek sokat segít a rendszer és Lavonte David a tündöklésben. Sokáig úgy tűnt a Buccaneers ennek ellenére ragaszkodik hozzá, az ötödik éves opcióját is lehívták, de végül nem adtak neki nagy szerződést – ami jó döntésnek bizonyult.

Azóta három csapata is volt, de Philadelphiában például pályára sem lépett, Houstonban hét meccset játszott csereként, jelenleg pedig a Raidersnél próbálkozik.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x