A Bengals guard, a Bills safety poszton erősít

Az igazi contendereknél is vannak még lyukak így egy héttel a szezonkezdet előtt. Ezen próbált kicsit segíteni a Bengals és a Bills is.

Cincinnatiben már régóta mennek a pletykák és várakozások, hogy kéne egy guardot igazolni, mert nem túl rózsás a helyzet az egyik oldalon Lucas Patrick és Cody Ford versenyében (a másik oldalon meg egy harmadik körös újonc, Dylan Fairchild kezd). Úgyhogy most le is igazolták Dalton Risnert, aki évek óta megbízhatóan teljesít pass protectionben, mégis nehezen találgat magának csapatot. Az utóbbi két évben a Vikingsnál játszott, előtte a Broncosnál volt második körös draftoltként. Futásblokkolásban elég gyenge, de Burrow előtt úgyis a passzblokkolás a fontosabb.

A Billsnél pedig a safetyk miatt aggódhatnak a szurkolók, hiszen a Taylor Rapp, Cole Bishop, Damar Hamlin trió nem megnyugtató az eddigi évek alapján. Könnyen lehet, hogy a most már 34 éves Jordan Poyer sem a legbiztosabb pont valaha, de akkor is őt igazolták le. Visszatér Buffalóba, ahol 2017 és 2023 között játszott (tavaly a Dolphinst erősítette), és 2021-ben elsőcsapatos All-Pro is lett. A rendszert ismeri, veterán jelenlétével segítheti a gárdát.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x