Micah Parsons: Szomorú ez a nap, de nem keserű

Micah Parsons a közösségi médiában búcsúzott a Dallas Cowboystól, miután a csapat elcserélte őt a Green Bay Packershöz. A liga egyik legjobb védője hangsúlyozta: sosem akart többet, csak tisztességes bánásmódot, és még a héten is adott esélyt a vezetőségnek, hogy hosszabbítsanak vele. A Cowboys válasza azonban az volt: játssza le az ötödik éves opcióját, vagy távozzon.

Harrisburgban, Pennsylvaniában nőttem fel, és a környéken én voltam azon kevesek egyike, akik a Dallas Cowboysért szurkoltak. Szinte mindenki az Eaglest támogatta, én viszont mindig hittem a csillagban. Az, hogy a Penn State kék-fehérjét viselhettem, majd ugyanezeket a színeket a profi ligában is magamra húzhattam Cowboysként, több volt, mint egy álom – ez volt a sorsom.

– írta Parsons.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Dallasba érkeztem, úgy fogadtatok engem és a családomat, mintha a sajátotok lennénk. Szomorú nap ez, de nem keserű. Soha nem felejtem el a draft éjszakájának örömét, a futást az alagútból a pályára, vagy azt a testvériséget, amit a csapattársaimmal, edzőimmel és a stáb tagjaival éltem át minden egyes mérkőzésre való felkészüléskor. Ezek az emlékek mindig az enyémek lesznek. Köszönöm, Cowboys Nation! A csillagot viselni életem legnagyobb megtiszteltetése volt.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Pedro44
Pedro44
2025-08-29 07:45

Ha igaz amit Jerry uraság mondott, akkor több garantáltat ajánlottak neki mint a Packers viszont kevesebb összpénzt, ami szerintem is durván sok, 6 millióval több mint az eddigi legtöbb nem-irányító. Ugyan mi lehetett az a kis pénz amit nem fogadott el, hogy a gyerekkori kedvenc csapatában játsszon?

bollokg
bollokg
Reply to  Pedro44
2025-08-29 08:30

azok után, hogy ötöd éves opcióval akarták játszatni és az ügynöke nem vehetett részt a tárgyalásokon, mit hiszel el Jerrynek?

Pedro44
Pedro44
Reply to  bollokg
2025-08-29 09:44

Ezért kezdtem el úgy h “ha igaz”.

ClayMatthews52
ClayMatthews52
2025-08-29 10:11

Máris rendelem a Michael Parsons mezt

Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-08-29 10:36

Keserű majd a tundrán lesz

atis123juve
atis123juve
2025-08-29 11:28

Meg is érdemelte a vén fasz. A Packers meg köszöni.

Ráti József
Ráti József
2025-08-29 19:15

Sokan valoʻszìnűleg nem fognak velem egyetèrteni, de itt a GB tùl sokat tolt bele. A pènz önmagàban màr sok plàne ìgy megspèkelve kèt első körrel. Emlèkszik mèg valaki a közel ugyanennyire hipolt Kalil Mackre ès a Bearsre… Vagy Suh-ra a Lions utàn… Merèsz vàllalàs ez a Packerstől.

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x