Adam Thielen 6 millió dollárról mondott le a Vikings kedvéért
Adam Thielen annyira szerette volna visszatérni Minnesotába, hogy ezért egy komoly összegről is lemondott. A veterán elkapó a Vikingsszal kötött új megállapodásban 2 millió dollárral csökkentette alapfizetését, emellett 4 millió dollárnyi ösztönzőt is kivettek a szerződéséből – írja Tom Pelissero. Így idén 7,1 millió dollárral lehet gazdagabb az idény végére.

Thielen Minnesotában nőtt fel, és 2013-ban a Minnesota State egyetemről kikerülve draftolatlan újoncként a Vikings gyakorlócsapatában kezdte profi pályafutását. Második idényében már felkerült a 53 fős keretbe, később pedig sztárelkapóvá vált: 2017-ben és 2018-ban is 1 000 yard fölé jutott. A 2022-es idény végéig erősítette a csapatot, majd szabadügynökként a Panthershez igazolt.
A Vikingsnak nagy szüksége volt egy megbízható második-harmadik számú célpontra a szezon elején, így némileg azért meglepő, hogy Thielen belement egy ilyen masszív fizetéscsökkentésbe. Ebben feltehetően az is szerepet játszott, hogy a Panthers nem ragaszkodott hozzá, és 35 évesen szabadügynökként még ennyit sem kaphatott volna.