Tom Brady: Az én időmben fejben sokkal jobbak voltak az irányítók, mint most

A mai NFL-ben rendkívül sok hozzáadott értékkel bír, ha egy irányító mobilis, ha az erős karja mellé még a földön is veszélyes. A csapatok el is kezdték a fizikai adottságokat preferálni a QB-knál, ami Tom Brady szerint ahhoz vezetett, hogy bár a mostani irányítók fizikailag minden korábbinál tehetségesebbek, cserébe mentális felkészültségük elmarad a korábbi generációkétól.

Nem hiszem, hogy az irányító poszt mentálisan annyira fejlett lenne, mint amikor 25 éve bekerültem a ligába. Akkoriban nagy érték volt a védelmek megértése, a matchupok felismerése, a snap előtti olvasás. Ha megtanultad irányítani a csapatot, akkor adhattad meg a legnagyobb esélyt a győzelemre. Nyilván szerettem volna, ha tudok futni a labdával. De mivel nem tudtam futni, kétszer annyira kellett ezekre a dolgokra fókuszálnom, mint bárki másnak, és a pályán fontosabb a mentális előny, mint a fizikai

– mondta Brady Cris Collinsworth podcastjában.

Abban lehet valami, hogy a fizikai adottságok már-már túlságosan is nagy hangsúlyt kapnak egy prospect megítélésében. Ezért áldozott fel a 49ers három első kört a rutintalan, nyers Trey Lance-ért, ezért draftolta a Colts az 1/4-es cetlivel Anthony Richardsont mindössze 13 meccsnyi kezdő tapasztalattal, és még lehetne sorolni. Az atletikusság sokszor felülír minden red flaget.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ThySoul
2025-09-05 11:18

“réGeN mInDeN jObB vOlT!”

bjeela
bjeela
2025-09-05 12:48

Az a helyzet, hogy sok igazság van abban, amit mond. A korábbiakhoz képest a gyors futásra váltási képesség többet ér, mint hogy képes legyél gyorsan olvasni, reagálni a védelemre és ennek fényében megtalálni a célpontokat, áthívni a játékokat, kicselezni a védelmet. Ez a képessége Tibi bácsinak főleg a GWD-k esetében mutatkozott meg és a PO meccseknél.
És rohattul nemaszonta, hogy “régenmindenjobbvót”, hanem az agyat hiányolja és ez nehezen vitatható kritika.

Kopi3.14
Reply to  bjeela
2025-09-05 14:30

Plusz az agy hiányát ma talán jobban kompenzálják az OC-k, HC-k a gameplannel, kreatív játékokkal, útvonalakkal, optionökkel. Ezek mind a gondolkodási döntési képességek hiányát takarják el.

LaszloSzollosi
Reply to  bjeela
2025-09-05 19:52

Azt hiszem, azért a védelmek is fejlődtek az elmúlt pár évben…

Heisenberg
Heisenberg
Reply to  bjeela
2025-09-06 00:29

Az a “régi” foci valahogy nekem jobban tetszett…

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x