Derek Carr nem zárja ki a visszatérést

Derek Carr idén tavasszal meglepetésre visszavonult, miután úgy döntött, nem vállalja a vállműtétet, amely az egész 2025-ös idényből kivonta volna. A korábbi Raiders- és Saints-irányító azóta elemzőként tűnt fel a tévében, ahol kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült.

Most azonban elárulta: nem biztos, hogy örökre szögre akasztotta a sisakot.

Carr a Dan Patrick Show vendégeként beszélt arról, hogy bár jól érzi magát és élvezi az új szerepet, furcsa számára, hogy nincs benne az NFL vérkeringésében. Arra a kérdésre, hogy megkísértette-e már a visszatérés gondolata, így válaszolt:

„Nem mondanám, hogy soha. Megtanultam, hogy amikor azt mondom: ‘soha’, általában megtörténik. Szóval jelenleg edzek, mert szeretek edzeni. Ez része marad az életemnek. Néha dobálgatok a gyerekeimmel vagy a haverommal is, mert ez a vállam rehabilitációjához is hozzátartozik. Úgy érzem, hogy még ha be is fejeztem, ha Isten úgy akarná, hogy játsszak, készen kell állnom. Nem akarok úgy visszamenni, hogy nem vagyok felkészülve. Szóval készen állok, de most, ma, nem jövök vissza.”

Carr hozzátette, hogy testvére, David Carr győzködi leginkább a folytatásról, de egyelőre nincs konkrét lépés. A vállsérüléséből való teljes felépülés időzítése is bizonytalan, és minél tovább marad távol, annál kisebb az esélye egy tényleges visszatérésnek.

Egyelőre tehát marad a stúdióban, de a visszatérés lehetőségét nyitva hagyta – és az NFL-ben már többször láttunk ennél meglepőbb fordulatokat.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x