IR-re került a Vikings kezdő futója
A Minnesota Vikings elveszítette Aaron Jonest legalább négy meccsre. A futó combhajlító-sérülés miatt sérültlistára kerül, így biztosan kihagyja a Bengals, a Steelers, a Browns és az Eagles elleni találkozókat. A hatodik fordulóban pihenője lesz a csapatnak, így legkorábban a nyolcadik játékhéten, a Rams elleni csütörtök esti rangadón térhet vissza.

Jonesnak nem volt eddig különösebben jó éve, az idény első két fordulójában 13 futásból mindössze 46 yardot szerzett, valamint három elkapásból volt még 44 yardja (tavaly 1546 total yardja és hét TD-je volt). A hiányában Jordan Mason lesz a kezdő, a csere pedig egy régi-új arc, Cam Akers lehet, aki az ESPN információi szerint karrierje során már harmadszor fog aláírni a csapathoz.
Akers régi ismerőse a főedző Kevin O’Connellnek, hiszen még a Ramsnél dolgoztak együtt, ahol Super Bowl-győzelmet ünnepelhettek a 2021-es szezon végén. A futó karrierje során eddig 2025 yardot és 13 touchdownt szerzett, miután a Rams 2020-ban a második körben draftolta.