Történelmi szezonkezdeten van túl a Chargers
A Los Angeles Chargers 3–0-val kezdte a szezont, ami már önmagában remek teljesítmény. Ráadásul mindhárom győzelmét az AFC West riválisai ellen aratta a csapat, ilyen bravúrra pedig közel két évtizede nem volt példa az NFL-ben.

Legutóbb a 2006-os Chicago Bears tudott három divíziós riválist legyőzni a szezon első három meccsén – ők végül csoportgyőztesként a Super Bowlig jutottak. Az NFL 2002-es átszervezése óta pedig mindössze a Chargers a harmadik, aki képes volt hasonló teljesítményre (a Bears mellett ez még a 2003-as Vikingsnak jött össze). Persze tegyük hozzá, hogy nem minden franchise-nak volt erre lehetősége, ez teljes egészében a menetrendet összeállító szakemberektől függ.
A Chargers a nyitófordulóban a Chiefst, majd a Raiderst és a Broncost verte meg, így nemcsak a mérleg tekintetében, hanem a divíziós egymás elleni mutatókban is komoly előnyt szerzett. A fogadóirodák szinte már el is könyvelték a Los Angeles csoportgyőzelmét – idén jó esély van arra, hogy megszakadjon a Cheifs kilenc éve tartó egyeduralma.