A Ravens legalább egy hónapra elvesztette legjobb védőfalemberét

Komoly veszteség érte a Baltimore Ravenst: Nnamdi Madubuike-t nyaksérülése miatt sérültlistára helyezte a csapat. Ez legalább négy hét kihagyást jelent, de John Harbaugh vezetőedző korábban már utalt rá, hogy hosszabb távú problémáról is szó lehet.

A Pro Bowl defensive tackle már a múlt heti Lions elleni rangadót is kihagyta, és bár akkor csak elővigyázatosságról beszéltek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy súlyosabb a helyzet. Madubuike a Ravens védőfalának motorja: futás ellen és pass rushban is kulcsember, 2023 óta pedig több sacket szerzett, mint bármelyik másik DT az NFL-ben.

A hiánya máris érezhető volt: a Lions ellen 207 yardot engedett futásból a Ravens, miközben négy év után először maradt sack nélkül a védelem. Madubuike mellett ráadásul Broderick Washington is IR-re került, így két kezdő falembert kell nélkülöznie a csapatnak.

A Ravens defense jelenleg a liga leggyengébbjei közé tartozik, és Madubuike nélkül aligha lesz könnyebb stabilizálni a helyzetet. A következő hetekben Chiefs, Texans, Rams és Bears elleni meccsek várnak rájuk – papíron sem ideális szakasz egy szétesőfélben lévő védelemnek.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x