Maxx Crosby nem eladó
Felröppent a pletyka, miszerint a Dallas Cowboys érdeklődik Maxx Crosby iránt. A Raiders azonban határozottan elzárkózott a sztár pass rusher elcseréléséről, a vezetőség pedig kedden személyesen egyeztetett Crosbyval, és egyértelművé tette számára, hogy maradni fog Las Vegasban.

Crosby elcserélése már tavaly is felmerült, miután úgy tűnt, hogy teljesen újjá kell építeni a franchise-t. Végül azonban a menedzsment kitartott, majd nyomott egy mini win now-t Pete Carroll kinevezésével és Geno Smith megszerzésével. A csapat azonban semmivel nem lett jobb, sőt csak rosszabbul teljesít.
A kilátások nem fényesek, Crosby pedig egyedül nem tud csodát tenni. És bár még mindig csak 28 éves, lehet érvelni amellett, hogy az érte kapott minimum két első körös pickből már el lehet kezdeni egy komolyabb újjáépítést. Ráadásul a fizetési plafon szempontjából egy Crosby-csere nem okozna komoly problémát: a Raidersnek 2026-ban mindössze 5,1 millió dollár halott pénzzel kellene számolnia.
Igazi két bites Jones lépés lenne ha Parsons elengedése után adna két elsőt egy másik pass rusherért
Hármat!
Kétszer akkora fizetéssel mint MP
Minimum, teljesen garantálva.
Ès ugyanúgy nem tudnák megfogni a futást.