A Ravens “tévesen” számolt be Lamar Jackson edzéséről, mégsem játszik a többszörös MVP

Nemcsak Atlantában kezelik furcsán a sérült irányítókat. Lamar Jackson pénteken teljes edzésmunkát végzett, és bár kérdőjeles besorolást kapott, egyértelműnek tűnt, hogy ő fog kezdeni a Ravensben. A csapat azonban időközben kvázi meggondolta magát, a kétszeres MVP pénteki edzésmunkáját teljes értékűről limitáltra módosították, vasárnap pedig nem lép pályára (a helyén Tyler Huntley kezd).

Ez a kavarás komoly visszhangot váltott ki a szurkolóknál. A „teljes értékű” megjelölés után sokan már biztosra vették, hogy Jackson játszani fog, és egy részük alighanem fogadott is ennek függvényében. Ez pedig komoly probléma, pláne annak fényében, hogy épp most robbant ki egy sportfogadási botrány az NBA-ben.

A Ravens kiadott egy közleményt, amelyben azt írta:

Lamar Jackson jelen volt és teljes egészében részt vett a pénteki edzésen, ugyanakkor nem a kezdő csapattal edzett, ezért egyeztetve a liga irodájával, frissítettük a jelentést.

Mint kiderült, Lamar teljes edzésmunkát végzett, de csak a scout teamet vezette, a liga szabályzata szerint pedig ha nem a szokásos terhelését kapja egy játékos, akkor limitáltnak kell feltüntetni.

Jó eséllyel komoly bírságra számíthat emiatt a Ravens, hiszen ezt nekik is tudni kellett volna.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-10-26 02:14

A Ravensnél komoly gondok vannak, mintha teljesen elment volna náluk a fókusz. Nálam a szezon kezdetén egyértelműen ők voltak a SB legnagyobb esélyesei, erre jött a katasztrófa mind a pályán nyújtott teljesítményben (főleg a védelem részéről), de a sérülések terén is, most pedig úgy állnak, hogy a rájátszáshoz is nagyon nagyot kellene menniük, mindeközben a náluk jóval gyengébbnek tűnő legnagyobb riválisuk (naná, hogy a Chiefs) feltámadt a hamvaiból, és már megint az NFL talán legveszélyesebb csapata. Ez azért frusztrálttá tehet egy csapatot.

Ragi
Ragi
Reply to  Tucatjatekos
2025-10-26 09:21

Amíg nincs edző váltás soha nem fognak nyerni, hiába minden évben őket szopkodja mindenki megkora esélyesek

Kopi3.14
Reply to  Ragi
2025-10-26 11:02

Hariboval is olyan érzésem van, mint Tomlinnal. Remek edző, de ez a projekt véget ért, most már mindkét fél jobban járna egy váltással. Hiába a padló, h az a plafon is.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x