Frankie Luvu sikeresen fellebbezett az eltiltása ellen, de nem változtat a játékán
Frankie Luvu kedden sikeresen fellebbezett, így az NFL eltörölte az egymeccses eltiltását, amelyet az idei harmadik hip-drop szabálytalansága miatt kapott. A Washington Commanders linebackere ugyanakkor nem tervez változtatni a játékstílusán, még úgy sem, hogy a legutóbbi szabálytalansága miatt egy 100 ezer dolláros bírságot kapott.
Néha frusztráló látni, ahogy értelmezik ezeket a helyzeteket, és hogy mit néznek, mit tekintenek hip-dropnak. Még ők sem tudják pontosan, mi számít annak. Én egyféleképpen játszom, és ez az egyetlen mód, amit ismerek – gyorsan, fizikálisan és lendületesen.
– mondta Luvu (via PFT).
A hip-drop tackle során a védő hátulról vagy oldalról ráakaszkodik a labdás játékosra, és közben szándékosan vagy akaratlanul úgy esik a földre, hogy magával rántja az ellenfelet, miközben a saját testsúlya a másik lábára nehezedik. Ez gyakran okoz bokatörést, térdsérülést vagy szalagszakadást, mert a támadó lába beszorul a föld és a védő súlya közé. Ezért is számít tiltottnak, bár a pályán ritkán szokták észrevenni a játékvezetők.