Tavasszal lejár a bírók szerződése – változások vagy cserék jönnek?

Érdekes információ került felszínre, ugyanis az NFL tudatta az insiderekkel, hogy május 31-én lejár a játékvezetők jelenlegi Kollektív Szerződése. A liga pedig igyekszik elébe menni a dolgoknak és megkezdi a PR-kampányt a helyzettel kapcsolatban, hogy szeretnék javítani a játékvezetés minőségét, így a maguk pártjára állítani a közvélekedést a várhatóan elhúzódó tárgyalások előtt.

Állításuk szerint egyelőre sikertelenek voltak a tárgyalások, mert szeretnének bevezetni egy teljesítményalapú modellt, azaz a fizetés a teljesítményhez lenne kötve, és a rájátszásban is kiemelt szerepet kapnának a jól teljesítő bírók. Emellett szeretnék csökkenteni a Super Bowltól május közepéig tartó holtidőszakot, amíg nem kommunikálhatnak a játékvezetőkkel, valamint bővíteni a játékvezetők körét, hogy könnyebb legyen lecserélni őket, amit szintén szeretnének egyszerűbbé tenni.

Meglátjuk hogyan alakulnak majd a tárgyalások, mit szeretnének a játékvezetők, illetve az NFL mit hajlandó adni az elvárásaiért cserébe. Akár a teljes munkaidős bírói kar is felvetődhet, bár ehhez vélhetően a zsebébe kell nyúlnia a ligának.

Nem elképzelhetetlen az sem, hogy 2012-höz hasonlóan ismét nem sikerül megállapodni az első fordulóig, és újra jöhet egy lockout, valamint csere bírók, akik óriási felháborodást keltettek annak idején (lásd Fail Mary).

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x