FK! Preview #15

Egy meglepő, utolsó pillanatos Falcons fordítással kanyarodtunk rá az utolsó négy forduló első felvonására, az alapszakasz végéhez közeledve hatalmas rájátszás csaták várnak még ránk – illetve tipikus Redzone meccsek, ahol az egyik félnek kritikus a győzelem. Mostantól senki sincs pihenőhéten, elfogytak a bye weekes csapatok, így a 15. játékhét 15 további találkozóval vár minket.

19 órás sáv

Cleveland Browns (3-10) @ Chicago Bears (9-4)

Indítsunk is egy egyik félnek fontos, konferenciák közötti mérkőzéssel – ahol sarkvidéki hideg, akár -20 fok is várható. Chicagóban még mindig van 4% esély az első kiemelésre, de közel 40% van arra is, hogy nem jutnak rájátszásba, így már minden győzelem kritikus. Nem feltétlen a támadósoron múlik majd ez, mert ugyan Caleb Williams még mindig nem tökéletes, már eléggé felnőtt ahhoz, hogy ne hátráltassa a csapatát, több jó drive-ja van, mint rossz, és mindez kiegészül egy liga top5 futójátékkal, és egy remek támadófallal. Most viszont az egész támadósornak fel lesz adva a lecke, egy szintén top5 védelem érkezik velük szemben a Browns részéről – futni sem lesz egyszerű, de az igazi gondok a passzoknál, főleg Williams megvédésekor kezdődhetnek.

Izgalmas lesz a csata a másik oldalon is, Shedeur Sanders remek meccset hozott le a Titans ellen, és ugyan a Bears védelme jóval jobb passzok ellen, mégis remélhetjük, hogy folytatja ezt a jó teljesítményt majd most is. A futójáték lehet érdekes, EPA alapon szinte teljesen ugyanolyan (gyenge) a Titans és a Bears futásvédelme, viszont meglepetésre a Tennesse remekül limitálta Judkinsékat. Kritikus lehet a támadófal is, a Browns OL teljes jobb oldala ugyanis sérüléssel küzd, kérdéses mind Wyatt, mind Conklin játéka. Jó lehetőség lehet ez a meccs Sanders és a Browns offense számára, hogy tovább keressék az identitásukat, és újra megvillanjanak, de mindennel együtt is, ha a Chicago célja továbbra is a PO, Caleb Williamsnek ez ellen a remek védelem ellen is meg kell mutatnia, hogy ki a jobb QB a találkozón.

Baltimore Ravens (6-7) @ Cincinnati Bengals (4-9)

És akkor jöjjön egy mindkét fél számára releváns meccs, a Bengals ugyanis még bejuthat a rájátszásba. Sok mindennek teljesülnie kell ehhez, első körben le kell győzniük a Ravenst, ami már egyszer összejött nekik idén. Az offense (már ha a passzjátékot nézzük) csodás, mióta Burrow visszatért, mintha még a támadófala is elfelejtett volna, hogy ők amúgy papíron gyengék, és kiválóan blokkoltak a QB előtt az elmúlt két meccsen. Ami továbbra sem működik, az a futójáték, de amíg így repül a labda a levegőben, addig ez másodlagos. A Ravens védelme már egész jól összeszedte magát a szezon végére, azonban továbbra sincs igazi pash rush; a Steelers ellen is kijött, hiába végeznek jó munkát futók és elkapók ellen, nagyon hiányzik, hogy nyomást viszont nem tudnak az irányítókra helyezni – erre pedig most is hatalmas szükség lenne.

Ahol viszont egyértelmű gondok vannak, az a Ravens támadójátéka. Lamar Jackson közel sem az igazi a sérülése óta, Andrews sincs jó formában, a támadófal is csak közepes, Henry teljesítménye is ingadozó; ezzel együtt az ő futásai és Flowers elkapásai azok, amikkel leginkább mozogni tud az offense. Csak ez nem sok mindenre elég, ha nem ülnek a befejezések, nem sikerülnek a negyedik kísérletek, és úgy tűnik, Todd Monken playbookjából is elfogytak a lapok. Ahogy az lenni szokott, a Bengals védelme ellen ezzel együtt is működniük kellene, mert nagyon gyenge ez a defense, Hendrickson hiánya óta még inkább; de ez két hete sem sikerült nekik, 14 ponton tartotta a Cincinnati D Lamarékat. Ha kikap a Ravens, a playoff esélyeik 12%-ra esnek vissza, a Bengalsnak ez viszont 0% lenne vereséggel – hatalmas, sorsdöntő csatára számíthatunk az AFC North csapatok között.

Arizona Cardinals (3-10) @ Houston Texans (8-5)

Vissza is térünk az egyik csapat számára kritikus találkozókhoz; a Texans egy győzelemmel nagyon közel kerül a rájátszásba jutáshoz. És igazából nem kellene, hogy pont az Arizona állítsa meg őket ebben. Mert ugyan bőven bele lehet kötni ebbe a támadósorba; futójáték továbbra sincs, a támadófal is csak akkor üzemel normálisan, ha bent van egy hatodik ember is, valamint hiába néz ki jobban Stroud, mint szezon elején, ha nem lenne Collins zsenije, nem biztos, hogy akár csak fele ennyire jól tudnák mozgatni a labdát. Mindazonáltal nem a Cardinals védelmétől számíthatunk majd arra, hogy tovább nehezíti a Houston támadók sorsát; egy liga alsó negyede defense-ről beszélhetünk, ahol a közepes vagy gyenge teljesítmények mellett a sérülésbogár is állandó résztvevője a csapat életének: most éppen a teljes safety-sor maródi.

A túloldalon már sokkal egyértelműbb kellene hogy legyen a helyzet. Brissett érkezésével új lendületet kapott a passzjáték, Wilson és McBride mind bőven tömve vannak labdákkal – csak ez nem túl eredményes, amikor emellett nem létezik futójáték, és a támadófal is gyenge. EPA alapján ez az offense pont ott, a liga hátsó negyedének az elején helyezkedik el, ahol a védelmük; és most ennek az egységnek kellene felvenni a harcot a liga tulajdonképpen legjobb védelmével, akik ellen futni nem lehet, passzolni még annyira sem, a pass rush pedig ligaelit. Ezt a meccset csak elveszíteni tudja a Texans, és azt is nagyon kell majd akarniuk, de ha csak egy átlagos napot fognak ki, gond nélkül kellene lépniük most egy nagyot a playoff felé.

New York Jets (3-10) @ Jacksonville Jaguars (9-4)

Újabb AFC South csapat, amely egy győzelemmel lényegében rájátszás résztvevőnek tekintheti majd magát. Még mindig nem a Jacksonville-é a legelsöprőbb offense a ligában (statok alapján korrekt középmezőny), de ez nem változat azon, hogy elégséges szinten működik a támadósor. Lawrence egyre stabilabban mutat a továbbra is korrekt OL mögött, Meyers érkezésével (és Strange visszatérésével) tele van remek célpontokkal, és az Etienne+Tuten párosnak is remek meccsei vannak – bár ezzel együtt is képesek beleszürkülni a mezőnybe sokszor. A Jets védelmén simán kellene átmenniük, a bottom 5 körüli egység futás ellen még oké, néha pass rush is van, de a levegőben abszolút el vannak veszve – még egy rosszabb napot kifogó Lawrence is szét kell hogy szedje őket.

Jaj, a Jets offense. Egy vállalható támadófal és egy jó Breece Hall. Ennyi. Metchie és Mitchell néha jól mutatnak, máskor mintha pályán sem lennének, és most még Mason Taylor rookie TE is kidőlt. Na de ki lesz a QB? Justin Fields még mindig térdsérüléssel küzd. Tyrod Taylor ágyék problémák miatt nem valószínű, hogy pályára lép. És akkor így érkezhet újra a rookie UDFA Brady Cook. Ezt így ennyiben felejtsük is el, bármilyen védelem megállítaná ezt a támadósort, a Jags D pedig méltán egy top5 körüli egység, egy másodpercig sem fog nekik gondot okozni a zöldebb New York. Nagy lépést fog most tenni Duval-country a csoportelsőség felé.

Los Angeles Chargers (9-4) @ Kansas City Chiefs (6-7)

“Aprócska” AFC West rangadót is kapunk vasárnap; a Chargers lényegében bejuthat, a Chiefs tulajdonképpen kieshet a rájátszásból. Kansasben nagyon rég égett ennyire a ház, már az életben maradásért lépnek pályára Mahomesék. Akik amúgy továbbra sem rosszak, EPA alapján még mindig ők a hatodik legjobb offense a ligában – csak mondjuk szükség lenne arra, hogy ne legyen sérült a fél támadófal, ne ejtsék el a skill playerek Mahomes összes passzát, és hát, valljuk be, az irányítótól is szükség lenne egy rá jellemzőbb, kiemelkedőbb teljesítményre. Mert most egy top5 védelem érkezik velük szembe; LA áramosabb oldalára a kiváló coverage tevékenység, valamint a korrekt futásvédelem és pass rush jellemző. Az elmúlt hetek alapján nehéz azt mondani, hogy itt a hazai támadósor lesz majd előnyben.

Más a helyzet a túloldalon, itt ugyanis egy liga közepe támadósor találkozik egy liga közepe védelemmel. Ezt a jelzőt a Chargers offense teljes mértékig csak a támadófalnak köszönheti, mert amúgy Herbert és az őt körülvevő skillplayerek alsó hangon is tudnának egy top10 szintet – csak ez elég nehezen jön össze, ha közben a támadófalban már a cserék cseréi is sérülésekkel küzdenek. Legnagyobb szerencséjükre idén a passzsiettetés pont nem a legjellemzőbb tevékenység Missouriban, Spagnuolo legényei már jobban fellépnek futás ellen, a coverage meg továbbra is korrekt, de ezzel együtt sem azt a védelmet látjuk már, mint amit megszokhattunk. Ha életben akar maradni a Kansas, nyerniük kell a falak csatáját (mind a két oldalon), és Mahomestól is egy kiemelkedő mérkőzésre lesz szükség – ezek nélkül viszont remek esélyekkel érkeznek majd a meccsbe a vendégek.

Buffalo Bills (9-4) @ New England Patriots (11-2)

Az előző meccshez hasonló, kiemelt rangadót az AFC Kelet is szállít nekünk. Nem nagyon forog veszélyben egyik csapat rájátszás részvétele sem, az esetleges első kiemelés és csoportgyőzelem mellett itt sokkal inkább dominál a presztízs. Pihenőhétről érkezik a New England, ahol azért vannak már kevésbé csodálatos dolgok – na persze nem Drake Maye és a passzjáték, előbbi még mindig MVP szint, utóbbi még mindig ligaelit. Cserébe a futójáték még mindig gyerekcipőben jár (de legalább egy ideje már jár), a fő gond viszont a támadófallal és annak sérültjeivel van. És itt jön elő, hogy a Bills védelme pont abban jó, amiben a Pats offense is: passz ellen ez egy top10 defense remek passzsiettetőkkel (bár Joey Bosa sérüléssel küzd), miközben futás ellen valahol a 30. hely körül vannak.

Na de izgalmas lehet a labda másik oldala is, a Buffalo offense szép csöndben top3 körülre, míg a Pats defense ugyanilyen csöndben a top10-be mászott fel EPA alapján. Az Allen mágiát már jól ismerjük, a támadófal is talán végre ereje teljében tud kiállni elé, és ez nagy segítség lesz James Cooknak, valamint a futójátéknak is. Az örök kérdés úgyis a célpontok aznapi formája, egy hete az összes TE fel tudott lépni, kérdés, most majd kik lesznek erre képesek, a Patriots coverage ugyanis Christian Gonzalez vezetésével hatalmasat lépett előre a szezon második felében. Mind a két csapat mellett rengeteg pro és kontra érvet találhatunk már, így bármi konkrét helyett inkább csak élvezzük ki a két nagy rivális küzdelmét – jelentős esély van rá, hogy harmadszor is játszanak majd egymás ellen január során.

Washington Commanders (3-10) @ New York Giants (2-11)

Az első PO irreleváns meccsünk a héten, cserébe érkezik egy kis 1/1 relevancia. Szegény Washingtont az ág is húzza, Daniels újra megsérült, Mariota kezd majd (nem mintha vele rosszul mozgott volna az offense eddig), illetve Zach Ertz is kidőlt súlyos sérüléssel, nem kizárt, hogy neki vége a karrierjének ezzel. Minden másban változatlan ez a támadósor, a kisebb futókból álló rotáció továbbra is korrekt, McLaurin és Deebo még mindig jó; továbbra is adott, hogy az offense tudjon haladni a gyengébb védelmek ellen. Mint amilyen például a Giants is, passz ellen még úgy ahogy elvergődnek (köszönhető ez nagyjából csak a pass rushnak), futás ellen viszont vállalhatatlanok, így már csak azt kell eldöntened, hogy a három Commanders futóból éppen kit kezdess majd fantasyben a héten – valakit nagy eséllyel nagyon megéri majd.

Mindennek a tükörképe igaz a Washington védelmére, ők futás ellen tudnak néha fellépni, cserébe a passzok ellen vállalhatatlanok – jó napja lehet Jaxson Dartnak és az összes célpontjának. Mert azokból akad azért rendesen, Wan’Dale Robinson szezonja továbbra is kiváló, és mögötte is vannak bőven targetek Theo Johnson tight enddel vagy épp Darius Slaytonnal az élen. Futás is létezik azért New York kékebbik felén, úgy is, hogy a támadófal továbbra sem erős, és a Commanders védelme pont a frontban mutat jobb teljesítményt. Mind a két offense abban jó, amiben a másik csapat védelme gyenge, így nem kizárt, hogy sok pontos és izgalmas NFC East rangadót kapunk – de talán a jobb QB és a bye week miatt inkább a hazaiak oldalát érzem erősebbnek.

Las Vegas Raiders (2-11) @ Philadelphia Eagles (8-5)

Ha itt kikap az Eagles, akkor lehet is készülni a következő szezonra. Matematikailag persze még bőven nem, de morálisan már bőven igen. Még Lane Johnson nélkül sem kellene, hogy gondot okozzon ez a védelem Hurtséknek: ha a QB nem adja el 4-5x a labdát, és ha sikerül lelassítani Crosbyt, akkor akár földön Barkley-val, akár a levegőben a sztárelkapókkal nem lehetne gond átmenni ezen a védelmen. Akik amúgy messze nem olyan rosszak, mint azt sokan gondoljuk róluk; főleg futás ellen egész korrektül (értsd, gyenge közepes) mutat a Vegas defense, passzok ellen viszont az alsó harmadba tartoznak, ott igazából csak a Crosby vezette pass rush tartja őket víz felett.

Pechükre a támadóoldalon övék viszont a legrosszabb egység a ligában, ráadásul most Geno Smith helyett Kenny Pickett érkezik a bűnrossz támadófal mögé. Ki tudja, ez még akár új lendületet is adhat, de persze ez pont nem valószínű, mert ugyan Brock Bowerst még KennyP is el tudja találni, rajta kívül nem lesz értelmes célpontja a QB-nak, Jeanty futásai meg nem tudnak beindulni egy ilyen OL mögött. Az Eagles védelméből ugyan hiányozni fog Jalen Carter, de még nélküle is képesnek kell lennie Fangióéknak hozni azt a korrekt top10 körüli szintet, amire ez az egység képes, mind földön, mind levegőben. Kötelező győzelemnek kell ennek lennie a Philly számára, minden más esetben viszont (a magas százalékoktól függetlenül) lényegében temethetjük a címvédőt.

22 órás sáv

Green Bay Packers (9-3-1) @ Denver Broncos (11-2)

Nem semmi rangadókat kapunk a 10 órás sávban is, mindjárt indítunk is egy AFC-NFC csatával. A Denver egy győzelemmel bebiztosítaná a rájátszást, nagyon közel kerülne a csoportelsőséghez, és hatalmasat lépne előre az első kiemelés irányába is – van itt tét, nem kevés. Az offense még mindig egy erős közepes szintet tud hozni, a remek támadófal mögött Nix egyre kevesebb hibával menedzsel jól, Sutton mellett Troy Franklin néz ki most a legstabilabb célpontnak, és RJ Harvey sem helyettesíti rosszul Dobbinst; utóbbi ezzel együtt is hiányzik ebből az offense-ből. Nagyjából hasonló szintű, erős közepes védelem jön velük szembe, alapvetően minden fronton jól működik ez a Packers defense, de a Bears ellen már láttuk, egy jobb támadófal esetében képes a futásvédelem és a pass rush is visszafogottabbá válni – ez most is kritikus lehet.

Na de legalább ugyanennyire izgalmas lehet majd a másik oldal, ahol a liga egyik (jelenleg legjobb) támadósora találkozik a liga egyik legjobb védelmével. Jordan Love egy ideje MVP közeli szinten passzolgat, Christian Watson érkezésével új színt kapott az elkapó felhozatal is, viszont a támadófalnak továbbra is elég vegyes napjai vannak, néha remekek, néha nagyon sebezhetőek, és a futójáték sem ül mindig annyira, mint kellene, ráadásul Jacobs játéka is kérdéses. A forduló egyik legjobb párharca lehet, hogy mit kezd Love és az OL Bonittoval valamint Surtainnel, nagyon minőségi focit várok itt mind a két oldaltól. Összességében ez a meccs inkább a Broncos támadósoron, azon belül is Nixen múlik: ha a denveri QB jó teljesítményt hoz, jó eséllyel marad Coloradóban a győzelem, anélkül viszont hazaviszik a W-t a Sajtfejek.

Detroit Lions (8-5) @ Los Angeles Rams (10-3)

Na de ugyanekkor érkezik a Goff-Stafford Bowl (FK-n belül inkább csak Józsi Bowl) is! Eddig háromszor találkoztak, 2-1-re vezet a Lions, de az előjelek most sokkal inkább a Los Angelesnek kedveznek. Érthető, hiszen nagy eséllyel a liga legjobb csapata a Rams, top3 offense és top3 defense, akikbe nehéz bárhol is belekötni. Stafford továbbra is a legnagyobb MVP favorit, Nacua kopogtat az OPOY díjért, nagy kérdés viszont Adams játéka, még nem edzett a héten. A hiánya jó esélyt teremthet a Lions secondary előtt, ahol továbbra sem tökéletes minden, lassan nem marad egészséges safetyje a csapatnak. Jobban állnak a frontban, a futásvédekezés továbbra is remekül fest, Hutchinson vezetésével a pass rush is effektív – és a Rams támadófal még mindig sebezhető azért, szóval itt lesz keresnivalója a Lions D-nek.

De jól mutat a Detroit támadósor is; kritikus volt, hogy LaPorta után St. Brownt már ne veszítse el a csapat, szerencsére a kiváló WR vissza tudott térni már a Dallas ellen is, és Williamsszel együtt nagy segítségére voltak mind csapatának, mind Goffnak a magabiztos győzelem elérésében. Ugyanez igaz a Gibbs+Montgomery futópárosra, főleg előbbi az, akire valami megoldást kell találnia bármilyen védelemnek, aki ellen játszik; csodás formában van a RB. Most viszont rendesen tesztelve lesz Campbell támadóegysége, a Rams védelem ugyanis az egyik legerősebb a ligában (EPA 3.), mind földön, de főleg levegőben nagyon nehéz őket feltörni, és a pass rush folyamatosan gondokat okozhat a sebezhető támadófalon keresztül Goffnak. Kilátásban van egy kiváló mérkőzés, de jelenleg annyival a liga fölött helyezkedik el a Los Angeles Rams minden fronton, hogy nehéz ellenük tippelni.

Carolina Panthers (7-6) @ New Orleans Saints (3-10)

A Tampa Bay TNF vereségével új felütést kapott ez a meccs: ha most nyer a Panthers, és legalább egyszer verik a Bucsot, akkor megvan nekik a csoport. Nem sokan láttuk ezt jönni, pedig azért vannak jó dolgok Carolinában. Bryce Young pár nagyon gyenge meccs után a Falcons és a Rams ellen szárnyalt, tette mindezt egy remek OL mögül, pár korrekt célponttal és jó futójátékkal kiegészítve – nem kizárt, hogy nekik pont rosszkor jött a bye-week. Ami már érdekesebb lehet, hogy mindez hogyan fog sikerülni a Saints védelme ellen, akik csöndben feltornászták magukat a top10 körülre EPA alapján (az elmúlt pár hétben top3-ban vannak ráadásul). Főleg futás ellen néznek ki jó, passzok ellen kevésbé, szóval nem kizárt, hogy megint Young kezében lesz majd ennek a meccsnek a kulcsa.

Több a kérdés a Szentek támadóival kapcsolatban, mert ugyan nem mutattak rosszul a Buccaneers ellen, nem véletlenül számít bottom 5-ösnek ez az egység. Shoughnak vannak jobb pillanatai, sokszor ezek inkább lábon, mintsem passzból születnek, de Kamara kiesése óta a futójáték csak közelít a korábbi szinthez, és a támadófal továbbra is gyenge. Szerencsére remek célpontok állnak az irányító rendelkezésére, Olave, Vele vagy Johnson is tudja hozni a yardokat a levegőben, ha a rookie QB megtalálja őket. A Carolina védelem ellen lesz is lehetőségük a jobb arcukat mutatni, ugyan futók vagy elkapók ellen nem rossz ez a defense, de pass rush szinte nem létezik. Ha a New Orleans játékosok választhatnak, hogy jobb draft pickre, vagy a riválisok szezonjának elrontására menjenek, szinte biztos, hogy az utóbbi választják, így ha nem is egy minőségi, de egy nagyon szoros, nagyon kiélezett mecset várok a két NFC South csapattól.

Indianapolis Colts (8-5) @ Seattle Seahawks (10-3)

Szegény Indianapolist nagy eséllyel még a rivális csapatok szurkolói is sajnálják – ilyen remek szezonkezdet után ennyire szétesni (többek között) a sérülések miatt roppant elszomorító. Daniel Jonestól elbúcsúztunk, legkorábban jövő szezon elején látjuk, helyére pedig a 44 éves nagypapa Phillip Rivers érkezik a Colts amúgy jó támadófala mögé. Nagyjából minden adott ebben az offense-ben, hogy működjön vele, de hogy mire lesz képes ennyi idősen, ennyi kihagyás után, az hatalmas kérdés. Ráadásul történik mindez a liga jelenleg második legerősebb védelme ellen; biztos, hogy extra nyomással várja majd őt a Seattle védelme, elveszik majd Taylor futásait is, de szabad célpontja se nagyon lesz Riversnek, hiába Pittman vagy Warren jelenléte. Nagyon nehéz beugró ez.

Ha csak a számokat nézzük, érdekesebb lehet a küzdelem a túloldalon, a Seahawks offense és a Colts defense ezek alapján ugyanis nagyon közel van egymáshoz. Viszont itt néznünk kell azt is, hogy Sauce Gardner és Buckner már rég nem áll a védelem rendelkezésére, így mind a földön mind a levegőben azonnal könnyített helyzetben vannak Darnoldék, ráadásul a sebezhetőbb OL ellen is igazából Laiatu Latu a Colts egyetlen fegyvere, őt meg csak ki tudják venni valahogy. Így a várakozások inkább azt mutatják, JSN, Kupp, Walker és Charbonnet gond nélkül tud majd haladni ez ellen a védelem ellen, és ha esetleg mégse lenne olyan gondoktól mentes ez a haladás, akkor is elvárás, hogy több pontot szerezzenek, mint a saját védelmük által sakkban tartott Rivers.

Tennessee Titans (2-11) @ San Francisco 49ers (9-4)

A pihenőhétről érkező, rájátszásra hajtó San Francisco könnyedén le fogja győzni hazai pályán az 1/1 esélyes Tennessee-t. Most már nagyjából annyira pofásan néz ki a 49ers offense, amennyire idén kinézhet: Purdy újra a stabil támadófala mögött van, CMC mellett Brian Robinson is segíti a futójátékot, a levegőben meg Kittle és Pearsall vezetésével működik remekül a passzjáték – ez a top10 körüli támadósor készen áll a playoffra. Őket egy gyenge védelem próbálja majd meg lelassítani: ugyan a front 7 egyre kiemelkedőbben néz ki futás ellen, és Simmons vezetésével a pass rush is jól mutat, de a secondary az egyik leggyengébb a ligában (karrier napot tartott ellenük Sanders), így nagy eséllyel majd a 49ers elkapói és Purdy is bőven termeli a yardokat és a pontokat ezen a meccsen.

Ami érdekesebb lehet az a másik oldal, amikor a Titans támad. Mert ugyan nem véletlenül ez a liga egyik legrosszabb támadósora, de egyrészt egy hete meglepően jól ment nekik az offenzív foci a ligaelit Browns védelem ellen (főleg Pollard lábon történő elszabadulásai voltak meglepőek), másrészt a 49ers védelmében a sok sérült által hagyott lyukakat nagyon nehéz befoltozni, nem véletlenül tartozik a liga alsó harmadába ez a defense. Futás ellen pont nem mutatnak rosszul, szóval kérdés, meg tudja-e ismételni Pollard és a nem túl acélos támadófal a múlt heti teljesítményt, viszont passzok ellen kifejezetten gyenge az SF D, így most akár Ward bizonyíthat (Ayomanorral, Dikevel vagy Helmmel karöltve), hogy tud mozogni a levegőben a labda. Viszont, ha így is lesz, akkor is várhatjuk, hogy Purdyék több pontot szereznek majd; Shanahannel a háta mögött magabiztosan fogja behúzni ezt a mérkőzést a hazai alakulat.

Sunday Night Football

Minnesota Vikings (5-8) @ Dallas Cowboys (6-6-1)

Végül is, ezt a meccset is nevezhetjük rájátszás csatának, ha nyer a Vikings, marad úgy 1% esélyük bejutni, míg a Cowboys egy győzelemmel akár 20%-ra is növelheti az esélyeiket. A Dallas rájátszás álmait egy hete a Lions ébresztőórája oszlatta kissé széjjel, azon a meccsen kijött, hogy hiába a kiváló offense, az MVP közeli Prescott és a csodálatos elkapó duó, sok stabil tényező hiányzik a texasiak csapatából, és egy jobb keret ellen továbbra is hátrányban vannak. Mert persze nem ok nélkül top5 ez a támadósor a ligában, de látszik, limitálhatóak az elkapók, lassítható a futás, sebezhető a támadófal (ahol a bal tackle Tyler Guyton továbbra sem bevethető). Erre a Vikings védelme is képes lehet, még mindig egy top10-es defense ez, és főleg coverage-ben meg pass rushban nekik is lesz beleszólásuk abba, hogy Lamb és Pickens ne tarthasson karrier napot.

Jóval érdekesebb lesz, mit tud majd a múlt héten magára talált McCarthy és a Vikings offense összehozni. A Dallas védelme éppen csak egy kicsivel jobb, mint a Washingtoné, szóval ebből a szempontból mindennek adottnak kellene lennie ahhoz, hogy most is jól szerepeljen McCarthy. Nagy szükség lenne ehhez egy jó támadófalra is, a bal tackle Christian Darrisaw megint sérüléssel küzd, de várhatóan pályára tud lépni majd. A futójátéknak is be kellene indulna Aaron Jones vezetésével, mert nagy eséllyel itt most azért kell majd a vendégeknek a Cowboys pontjai után futnia, és minden támogatás jól jöhet McCarthynak. Viszont még azzal együtt is, hogy esetleg újra jó mérkőzést fog ki a fiatal QB, nehéz azt látni, hogy Flores védelme képes legyen annyira limitálni a dallasi elit támadókat, hogy kevesebb pontot szerezzenek, mint a vendék Vikingek.

Monday Night Football

Miami Dolphins (6-7) @ Pittsburgh Steelers (7-6)

Szintén egy rájátszás szempontjából fontos mérkőzéssel zárjuk a hetet, a Miami ugyanis egy győzelem esetén még kapaszkodhatna nagyjából 2%-nyi PO esélybe. A floridaiak támadósora meglepően jól fest egy ideje, négy meccs óta veretlenek, és hiába a gyenge támadófal és Tua Tagovailoa továbbra is kétarcú teljesítménye, Achane futásaival (és a több futós, valamint több tight endes felállásokkal) ez az offense egy ideje remek és eredményes focit játszik. A Steelers védelme ellen lehet futni, a földön a legrosszabb 10-ben védekeznek Pittsburghben. Jobban néz ki a pass defense, köszönhető ez főleg a kiváló pass rushnak, de T.J. Watt játéka valószínűtlen egy a hét folyamán fellépett komplikáció miatt, így itt is limitáltak lesznek a hazaiak.

Egy hete a Ravens ellen egy vintage Aaron Rodgerst láthattunk, jól osztogatott az irányító, futott is párat, lelkes is volt – most is szükség lenne erre a mentalitásra, ugyanis futás ellen nagyon fellépett a Dolphins védelme a szezon második felében (top5 EPA alapján), passzok ellen viszont még mindig a liga hátsó felébe tartoznak, így fontos lesz majd Aarod mellett Metcalf, Austin, valamint a tight end kvartett fellépése is. Meglepően érdekessé nőtte ki magát ez a találkozó, rengeteg izgalmas faktor van; mint Achane bevethetősége, Watt hiánya, a Dolphins feljavulása a labda mind a két oldalán, tehát abszolút benne van, hogy egy szoros, meglepetésekkel tűzdelt találkozót kapjunk. És ugyan nem feltétlen ezt a meccset kell a Steelersnek megnyerni a rájátszáshoz, ha komolyan gondolják Tomlin legényei a playoffot, igenis meg kéne tudni verniük otthon a hidegben a Delfineket.

A Tippverseny állása tizennégy hét után (egyenlőség esetén ABC sorrendben)

Maetthy 143-65
balentin 139-69
Patrik 139-69
Támogatók 138-70
bladzs 137-71
Atreus 136-72
renningan 134-74
katonadani 133-75
Höri 131-77
Jarred 129-79
alatriste 122-76
chester 110-98

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x