A legfrissebbek az előttünk álló edzőkeringőről
Az NFL Media insiderei megosztották belsős információikat néhány edzői kérdésről így szűk két héttel Fekete Hétfő előtt. A kilátásokról és a kispadok forróságáról egyébként írtunk mi is cikket:
– Pete Carroll kapcsán úgy fogalmaztak, hogy a “jövője bizonytalan”, ami leginkább azt vetíti előre, amit eddig is sejtettünk, hogy a Raiders elég jó eséllyel meg fog válni a 74 éves szakembertől. Ez persze nem csoda, tekintve hogy a csapat jelenleg az 1/2-es cetli birtokosa, és ha kikapnak a következő két körben, akkor megkaparintják az első cetlit is, ami óriási csalódás az eredeti elvárásokhoz képest.
– Egy másik elsőéves főedző, Aaron Glenn állása sem tűnt mindig biztonságban a szezon során, azonban ő várhatóan maradni fog 2026-ra is a Jets élén. Sok jót nem tett le az asztalra, de a jelek szerint nem akarnak újra türelmetlenek lenni New Yorkban.
– Várhatóan marad a helyén a Bengals főedzője, Zac Taylor is a 2026-os évre. Igény a szurkolók részéről lenne a leváltására, de a szerződése még két évre szól, a franchise pedig nem arról híres, hogy szívesen fizet ki feleslegesen bármilyen összeget is.
– Szintén maradni fog a posztján a Dolphins főedzője, Mike McDaniel, aki meggyőzte a csapat vezetőségét. A general managert már leváltották felette, így lesz változás Miamiban, de nem a főedző kilétében. Ugyanakkor a csapat várhatóan nem tartja meg az irányító Tua Tagovailoát és ezek szerint bevállalják majd a rekordmennyiségű halott pénzt is utána.