Tua: Menő lenne egy új kezdet

A Dolphins december közepén megelégelte Tua Tagovailoa gyenge játékát és leültette a padra. Pontosabban nem csak a padra, hanem azon túlra, hiszen csak vésztartalék volt, nehogy véletlen megsérüljön, mert akkor nem lehet vele mit kezdeni a holtszezonban. Most minden jel a szakítás irányába mutat. Amit úgy néz ki az irányító is üdvözöl. Így válaszolt a Miami Herald kérdésére, hogy mit gondolna egy váltásról.

Az menő lenne. El tudnám fogadni

Egyelőre egyébként azt sem tudni biztosan, hogy Mike McDaniel marad-e főedzőként, bár állítólag segít a GM-keresésben, szóval a jelek abba az irányba mutatnak, hogy marad (hacsak az új general manager máshogy nem gondolja majd). Bár igazából jó eséllyel ez nem oszt nem szoroz, Tua jövője Miamiban meg van pecsételve.

Az egy érdekesebb kérdés, mit tudnak kezdeni vele és a szerződésével. Ugyanis $99,2 millió halott pénz lenne a kivágása után, amit ugyan el lehet osztani két évre, de ez akkor is magasan rekordösszeg lenne. Azt meg nehéz elképzelni, hogy valaki átveszi egy csere keretében a szerződésével. Szóval vagy lehúznak vele még egy évet vésztartalékként, vagy bevállalják a hatalmas halott pénzt.

Tua idén 14 meccsen 67,7 százalékos pontossággal passzolt 1660 yardot, 20 TD-t és 15 INT-t.

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Syzchmenev
Syzchmenev
2026-01-06 12:30

Amekkora hype volt körülötte mikor tankoltunk érte..még el is hittem,hogy megtaláltuk az új franchise irányítónkat,de be kell látni hogy bust a csávó.Persze hogy ez így alakult abban nem csak ő a hibás,csóró többet volt a gyepen mint állva.Senkinek nem fog kelleni annak tudatában,hogy a következő agyrázkódása carrier ending lehet,szóval ebből egy hosszú és szomorú kálvária lesz.McDanielnek én örülnék ha maradna.

Last edited 1 month ago by Syzchmenev
1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x