Joe Burrow ritkán szólal meg a közösségi médiában, de a divíziós kör után kialakult elkapás-vita már az ő ingerküszöbét is elérte. A Bengals irányítója közel két év után először posztolt az X-en, és védelmébe vette a játékvezetőket.
Meglep, hogy mennyien nem értik, mi az elkapás a szabálykönyv szerint. A játékvezetők nem hibáztak. A két vitatott szituáció egyáltalán nem volt nehéz ítélet, és mindkettőnél helyes ítélet született
– írta Burrow.
Burrow nem nevezte meg konkrétan, mely esetekre gondolt, de az egyik egészen biztosan Brandin Cooks esete volt. Erről mi is írtunk bővebben, sőt még egy magyarázó cikket is összeraktunk, hogy mi is az elkapás az NFL-ben.
Nem értem Burrowt.. Tudhatná, hogymi fotelhuszárok jobban ismerjük a szabályokat. Ezt néhányan előszeretettel hangoztatják meccsről meccsre.🙃
Komolyan visszasírom az internet meg a social media előtti időszakot, amikor még nem lehettt ilyen sebességgel terjeszteni ekkora mennyiségű hülyeséget.
Korrekt, hogy Burrow megvédi a játékvezetőket. De majd akkor is tegyen így, ha a jövőben egy elkapásnál a Bengals kárára térnek el a szabálykönyvtől vagy a szokástól a bírók… Akkor majd kiegészítheti a kommentjét azzal, hogy “sokszor a bírók sem”.
A vonatkozó cikkben írtátok, hogy “a játékvezetők sajnos nem egységesen ítélik meg, hogy mi a futballmozdulat, sőt túl is tolják néha ezt a dolgot, és extra lépéseket, mozdulatokat akarnak”.
A “tegyen meg egy futballmozdulatot” követelmény évek óta nem egységes, ezek szerint az EGY futballmozdulat sem egyértelmű.
Nekem olyan ne magyarázzon akinek nulla elkapása volt idén, viccet félre téve kedves joeyb lófaszjóska sem igazán érti, hogy mindenki érti amúgy a krva szabály könyvet, csak van aki hülyeségnek tartja bizonyos passzusait
Ha a játékvezetők is ennyire különböző módon értelmezik ezt, akkor mit várnak a szurkolóktól?