Christian Barmore bántalmazási ügyének tárgyalását elhalasztották a Super Bowl utánra
A foci nagyobb mindennél, legalábbis erre utal, hogy egy bíró elhalasztotta Christian Barmore előzetes meghallgatását a bántalmazási ügyében, írja a Boston Globe. A New England Patriots defensive tackle-je eredetileg február 3-án jelent volna meg egy massachusettsi bíróságon, öt nappal a Super Bowl LX előtt, ám az időpontot végül áttették március 9-re. Így biztosan játszik majd a döntőn.

Barmore-t családon belüli erőszakkal gyanúsítják. Az ügy egy augusztusi incidenshez kötődik, amikor a védő a vádak szerint kicsavarta a telefonját az akkori barátnőjének kezéből, majd a nőt a földre lökte és megfenyegette (mindez a pár kétéves gyermeke előtt). Az ügy leginkább rendhagyó része azonban az, hogy állítólag Barmore azon kapta fel a vizet, hogy 21 fok helyett 20 fokra volt állítva a termosztát, valamint hogy a nő evett a kajájából.
Barmore már a második Patriots játékos, akinek szerencséje volt a bíróságon, ugyanis Stefon Diggs bántalmazási ügyét is elhalasztották a szezon végéig. Ez azért fontos, mert az NFL így engedi őket játszani, a liga ugyanis – a rendkívül kirívó eseteket leszámítva – csak a bírósági ítélet után szokott eltiltásokat kiszabni.
micsoda meglepetés
‘Murica fuck yeah, nevetséges
Megjegyezném, az ügy 2025 augusztusában történt (ha megtörtént), tehát fél évvel ezelőtt. Nyilván az lett volna a legjobb, ha már ősszel megkapta volna a büntetését (ha a bíróság nem is találta volna bűnösnek, az NFL nyilván kiszabott volna neki pár meccs eltiltást), de ha eddig sikerült elhúzni, akkor szerintem az lett volna a furcsább, ha pont úgy időzítik a döntést, hogy lemaradjon a Super Bowlról. Biztosan nem halasztották volna el a tárgyalást, sőt, a döntést sem, ha a Pats korábban kiesik. Ez az egész persze egy vicc. De ha a nő vallomásán kívül semmilyen más bizonyíték nem lesz (miért is lenne), és ezért a bíróság felmenti Barmore-t, majd az NFL biztos, ami biztos alapon kiszab neki 2-3-4-5-6 meccset, az nem lesz még nagyobb vicc?
Sőt az is lehet,h a nő lökte a földre és fenyegette meg
Poénkodhatsz, csak kíváncsi lennék, hogy ha téged bárki megvádolna valamivel, te mit mondanál. Gondolom, az volna az első reakciód, hogy bizonyítsa be. Nem? De. Erről szólna a jog, nem arról, hogy “lehet, hogy ő volt”, “valószínűleg ő tette”, vagy hogy “ki más tette volna”…
Barmore gate
Ezek után Brady sem lesz első bálozó