A Seahawks nyerte a 60. Super Bowlt!
A Seattle Seahawks nyerte a 60. Super Bowlt, miután domináns védőjátékkal 29-13-ra megverte a New England Patriotsot.
Ahogy arra számítani lehetett, igazi védőfocit kaptunk a mérkőzés nagy részében. A Patriots egész konkrétan összesen 51 yardot szerzett az első félidőben, és hat támadásból hat puntra kényszerültek. A Seahawks védőfala abszolút szétszedte a New England-i támadófalat, Will Campbell és Jerod Wilson nagyon gyengén teljesített a bal oldalon, ráadásul a megszokottnál egyértelműen több blitzet küldött Mike Macdonald, hogy még jobban összezavarják az ellenfelet. Drake Maye-t háromszor is sackelték, amikkel együtt mindössze 18 nettó passzolt yardot hozott össze, és a futójáték sem ment messzire, 33 yardot szereztek csak. Az így összehozott 51 yard az évezred második legkevesebbje egy Super Bowl első félidőben (a tavalyi Chiefs tudta alulmúlni).
Mindeközben a Seahawks támadósora sem hasított, de azért ennél mégis csak többet tudtak letenni az asztalra. Az első támadásuk szépen fel volt rajzolva, szereztek is belőle egy mezőnygólt, de utána azért kicsit megrekedtek ők is két punttal. Ezután viszont Kenneth Walker megvillant. Kétszer is egy drive-on belül, amiből 59 yardot hozott a földön, majd egy újabb mezőnygólt rúgtak, és a félidő vége előtt rúgtak még egyet (itt benne maradt a TD Darnoldban, aki pontatlan volt, de az óriásit játszót Christian Gonzalez is nagyot védekezett), így 9-0-ra vezettek a nagyszünetben.
Kenneth Walker finds space for 30 yards!
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/IsQkiEskFp— NFL (@NFL) February 9, 2026
Igazából egyik offense sem tudott működni, mindkét koordinátor féltette a támadófalát a nyilvánvaló (és bármilyen) passzjátékoktól, hiszen a védőfalak és blitzek csírájában fojtották el a kísérleteket. Viszont Darnold annyiban volt jobb Maye-nél, hogy ő nem hagyta magát sackelni és legalább el tudta dobni a labdát, így nem nyelt be negatív játékokat. Ugyanakkor egyértelműen Walker volt ezen a ponton a meccs legjobbja, hiszen 94 yardot futott, ami minimum 1991 óta a legtöbb egy Super Bowl első félidejében (és volt még 6 elkapott yardja is).
Rylie Mills fights through the lineman for another Seahawks sack!
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/hFaoA9F3to— NFL (@NFL) February 9, 2026
A Pats pedig a harmadik negyedben sem tudott beindulni. Négy támadás alatt összesen egy first downt tudtak szerezni, azt is egy zászlóval, ráadásul a három punt után a negyed végén Derrick Hall ki is ütötte Maye kezéből a labdát, biztos ami biztos. Itt érdemes kicsit megkérdőjelezni Mike Vrabelt, hogy negyedik és 1-re nem ment rá a saját 40 yardosa környékén. A Seahawks ellenben egy mezőnygóllal nyitotta a második félidőt, majd a turnovert kihasználva egy nagyon szépen felrajzolt AJ Barner touchdownnal úgy érezhettük vége van.
Derick Hall knocks it loose and Byron Murphy recovers!
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/oxechiL1q3— NFL (@NFL) February 9, 2026
SAM DARNOLD TO AJ BARNER TOUCHDOWN!
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/sCoEyewllX— NFL (@NFL) February 9, 2026
De még mielőtt véglegesen elkönyveltük volna a Seahawks győzelmét, jött egy berohanó néző, ami úgy néz ki felébresztette Drake Maye-t: megdobott két parádés labdát, mindkettőt Mack Hollinsnak, a második ráadásul TD lett, így még életben maradt a New England 12 perccel a vége előtt. Ismét furcsa volt, hogy Vrabel nem ment rá a kétpontosra, amivel a NextGenStats modellje szerint 8,1%-os győzelmi esélyt bukott el.
DRAKE MAYE ➡️ MACK HOLLINS
NEW ENGLAND STRIKES BACK
(via: @NFL)pic.twitter.com/6ROm43qH6I
— B/R Gridiron (@brgridiron) February 9, 2026
A Maye fellángolás viszont csak eddig tartott. A következő támadásnál egy elég csúnya interceptiont dobott Julian Love-nak, amivel már tényleg eldőlt a találkozó. Myers még egy mezőnygóllal 15 pontra növelte a különbséget 5,5 perccel a vége előtt. És ha ez nem lenne elég, akkor Witherspoon megszerezte a Seahawks hetedik sackjét, ki is ütötte Maye kezéből a labdát, ráadásul Uchenna Nwosu vissza is hordta TD-re, így 29-7-re módosult az állás, amivel véglegesen eldőlt. Rhamondre Stevenson még szépített a végén, egy sikertelen kétpontossal 29-13 lett a végeredmény.
Julian Love said GIVE ME THAT
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/GxxhuXSzPi— NFL (@NFL) February 9, 2026
SEAHAWKS DEFENSIVE TOUCHDOWN FOR UCHENNA NWOSU OMG
Super Bowl LX on NBC
Stream on @NFLPlus + Peacock pic.twitter.com/9FPzCiciQt— NFL (@NFL) February 9, 2026
A Seahawks tehát megnyerte története második Super Bowlját, Sam Darnoldnak pedig gyűrűt húznak majd az ujjára, amire nem sokan fogadtak volna mondjuk a szezon előtt. Darnold egyébként nem játszott extrát, sokszor pontatlan volt és benne hagyott pár nagyobb játékot a meccsben, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a gyors nyomások elkerülésével sok negatív játéktól mentette meg a csapatát. A támadóknál Kenneth Walker 161 scrimmage yardot szerzett, illetve érdemes kiemelni Jason Myerst is, aki 5 mezőnygólt is berúgott, ami Super Bowl rekordbeállítás.
Ezt a győzelmet persze elsősorban nem a támadósor hozta, hanem a védelem, ami egészen elképesztőt játszott. Mindent elvettek a Patriotstól mélyen, középtávolban, és igazából rövid yardoknál is, a támadófalat szétszedték 7 sackkel, Maye-t pedig őrületbe kergették.
És ha már Maye, elég gyenge meccse volt a Patriots irányítójának. A nyomást nem kezelte jól, sokszor túlságosan is a pass rush-t figyelte, bizonytalan volt, sackeket nyelt be saját hibájából is, és háromszor is eladta a labdát, ami egyszerűen nem fért bele.
Egy végtelen színvonaltalan Super Bowl volt ez. A Patriots semmire sem jutott, ami a Seattle érdeme, ugyanakkor az a Vrabel és McDaniels sara, hogy nem használták fel a teljes repertoárjukat. Alig volt trükkös játék, bevállalós hosszabb passz. Egy Super Bowlon mindent meg kell próbálni, hogy beinduljon a motor. Vrabel meg McDaniels három negyeden át nézték, hogy hát nem megy a dolog. A Seattle jobb csapat, nem kérdés, de pont azért, mert esélytelenebb volt, lehetett volna bevállalósabb is a Patriots. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent megtett a Pats, amit lehetett. A védelmet sajnáltam, ők megtették, amit lehetett, de ezt az impotens támadósort nem tudták kompenzálni. Az egyik legrosszabb Super Bowl volt, amit láttam. Még a Half Time Show-t is alulmúlta, pedig az aztán…
Van igazság a földön. Nagyon hiányozni fognak a cikkekben folyamatosan szajkózott “a patriotsnak ugyan könnyű volt a sorsolása, de…” kezdetű okfejtések…
Az, hogy tök hülye vagy, ebből a hozzászólásodból is kiderül. A “van igazság” meg a könnyű sorsolás logikailag sehogyan sem találkozik. Annak, hogy a Seattle simán nyert a Super Bowlon (ami a rájátszásban van ugyebár), mi köze ahhoz, hogy a Patriots az alapszakaszban mennyire kapott könnyű sorsolást?? A Super Bowlig három PO-meccset kellett nyernie a Patriotsnak. Megnyerte. Az a csapat, amelyik nem első kiemeltként három meccset nyer a rájátszásban, az bizony SB-ba jut.
Most nyilván nagy az öröm, hogy nem a New England nyert, ezzel már elleszel egész évben, igaz?
MVP Maye… jár a taps
Kb ezt a meccset képzeltem el, annyi különbséggel, hogy az én fantáziámban Darnold látott szellemeket és játszott kritikán alul. Nyilván rá lehet ezt fogni a tapasztalatbéli különbségekre, de hogy 5 yardos passzokat nem bírt megdobni, hogy olyan ostoba pickeket dobott (és még szerencséje is volt, hogy kettőnél megállt a számláló), hogy szellemeket lát…
Ha megcserélik a két QB-t, akkor a Pats nyer, ami egészen szomorú…
Szagertő
Találós kérdés: ki az a gm ,aki csapata a rájátszás közelébe sem jut el,mégis majdnem minden évben ad oyan játékost/játékosokat a ligának,aki/akik kulcsszerepet játszanak a mindenkori csapatuk sb győzelmében?
Legrosszabb SB evör..
Ez a HT show mi a bánat volt? Agyrákot kaptam tőle
Patsnek ez egy csoda szezon volt de pofán verte a valóság rendesen őket hogy ez egy jó esetben wild card csapat. Nincs egy normális elkapó aki eltudna szakadni és még sorolni lehetne. Persze könnyű sorsolás lehet ezzel magyaráni, de másnak is volt már még ennél is könnyebb. Megverték akit megkellett ennyi. Senki se számított hogy eddig jutnak. Menni kell tovább az úton és jó lesz ez. AJ Brown, Hendrickson, Crosby. Ebből 2 nevet elhoznak például az már komoly lépés lenne. Kell a playmaker ebbe a csapatba.
Hát kb ezt vártam a meccstől. 23 pontot tett fel a Hawks rúgó, és a védelmük. 6-ot az offense. (Persze a támadóknak meg kellett alapozni néhány rúgást, tehát azért csináltak valamit)
Vrabel nagyon konzervatív volt. Az alapszakaszban pont ellenkezője volt. Nem értem hogy most miért nem, hát “season or go home” van. Nem fog magàtól pont keletkezni. Az már a félidőben világos volt, hogy a Hawks nem fog ajándékot adni. Álljon be mindenki blokkolni, aztán oldja meg két elkapó és Maye, a második félidő második drive-jától ezt kellett volna erőltetni.
A sok 3 & out volt a frusztráló. Ha nem is végigmenni minden támadással, de mezőnygól lehetőségig azért illett volna párszor eljutni.
A támadófal botrányos volt, mint az egész playoffban. Campbell miután visszajött a sérüléséből, kritikán aluli. Előtte nem ezt láttam.
Sokat invesztáltak tavaly az O-lineba, de ez a playoffban nagyon kevés volt. Sajnos nem egy top WR-re van a csapat a Super Bowltól. Elsősorban kell egy jó faledző. Campbell bíztatóan kezdett, de a rájátszásban ezt a szintet bárki hozta volna. Kellene top center is, guard is meg tackle is.
Maye nem szar, az azért látszik. Nem varrnám a nyakába a sackeket, akkor sem haladt volna az offense, ha a sackek elől kidobja oldalra.
Összefoglalva a Pats szezonját: az offense bevitte a csapatot a playoffba, a defense onnan bevitte a csapatot a döntőbe, ott meg elfogyott a tudomány. Nem lesz még egyszer ilyen gyatra AFC playoff, ilyen offense-zel nem lehet SB-t nyerni (igaz ez bármelyik másik AFC csapatra is. Bárki jutott volna ide, a Seahawks ugyanígy nyert volna)
6 pontos offenset látni seahawks oldalon milyen szemüveg ajánlott?
Nem tudom hogy most a szemüveglencsém dioptriájára vagy kíváncsi, vagy neked nem tiszta, hogy mi az az offense pontszerzés. A dioptriát nem tudom fejből.
A másikat levezetem:
29 pontból:
17 volt a rúgóé (5 field goal, és két extra pont) – Special team
6 pont volt a hivatalosan fumble return TD – Defense
6 pont volt a TE elkapott TD – Offense
Egyéb kérdés?
Három fő oka volt, ennek a bántóan sima vereségnek,de a legfőbb JMD totális csődje. Szó szoros értelmében nem lehetett látni a legkisebb elképzelést, ötletet, szikrát, hogy itt vajon miből lesznek pontok, hát nem is lettek a garbage time-ig. Ɓotrányos volt a tevékenysége. Nagy csalódás.
Maye éretlen játékot nyújtott, rosszul kezelte a nyomást, sokszor megvárta míg odáértek hozzá, kihagyott jó pár passz lehetőséget, súlytalan volt, gyengécske. Amikor muszájból elengedték, akkor gyártotta újból a TO-eket, igaz ekkor,legalább bemutatta, hogy tud dobni is, mert már ez is kezdett kétségessé válni.
A harmadik az O fal, amely nem adott esélyt sok mindenre, Ismét. Aligha volt meglepő, hogy itt nyomulni fognak, lesznek akár blitzek is, de mégis meglepődtünk nagyon. Nulla válaszunk volt
Félreértés ne essék, totál boldog vagyok az egész évi teljesítménnyel, a hatalmas előrelépéssel, de ez most zsinórban kétszer, vagy inkább négyszer elég szerényke volt a támadó oldalon. Lehet jobb az ellenfél, de ez indokolatlanul egyoldalú, és összegészében is pocsék volt
Szerintem azzal nem mondok nagyot, hogy az NFC legjobb négy csapata közül a másik három is megverte volna ezen az estén a Patriots-ot, de lehet, hogy még az ötödik-hatodik is. Superbowl-hoz méltatlan játék volt. A Pats-nek jövőre még a rájátszásért is nagyon meg kell majd küzdenie…