Egy új korszak kezdete – Raiders draftértékelő
Az idei holtszezonban új időszámítás kezdődött a Raidersnél, új edzői stábbal, a folyamat zárásaként pedig új franchise irányítót választottak maguknak a drafton. A class jövőbeli megítélése értelemszerűen Fernando Mendoza beválásán áll vagy bukik, ugyanakkor egy fecske nem csinál nyarat, így a keretben található lyukak foltozása érdekében tett további erőfeszítéseket is érdemes megvizsgálni.
1/1 Fernando Mendoza, QB, Indiana
Geno Smith tavalyi bűngyenge játéka és az 1/1-es draftcetli behúzását követően nem volt kérdéses, hogy az első választás jogával a rebuild első lépcsőfokaként új irányítót fog választani a Raiders. Aki figyelemmel követte a tavalyi egyetemi szezont, az tanúja lehetett a 2026-os QB class totális átrendeződésének, a nyár folyamán nagyra tartott egyetemi irányítók kivétel nélkül csődöt mondtak és kikerültek az első körös beszélgetésekből.
Az Indiana karmestere azonban kihasználta kortársai bukdácsolását, Heisman-trófeával és bajnoki címmel záródó idénye után bebetonozta magát a QB1 pozícióba. Nem is igazán merült fel a draft process alatt, hogy a Raiders más irányítóban (nem is igazán volt más reális opció, Ty Simpsonnal kapcsolatban több kérdőjel volt) vagy egy esetleges lecserében gondolkodna, ami a csapat közelmúltbeli irányító helyzetét, illetve az idei QB classt elnézve abszolút védhető álláspont volt.
Mendoza játékával kapcsolatos megállapításaimat az alábbi cikkben olvashatjátok el, ha esetleg lemaradtatok volna róla. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy az egy évvel ezelőtti jóslatom Mendoza breakout idényével kapcsolatban bevált, sőt Fernando még túl is szárnyalta a várakozásaimat. Profiként azonban szintén nagy kihívás előtt áll.
Arra számítok, hogy kell neki némi idő, amíg megszokja a Kubiak-szisztéma alapjait, nem véletlenül igazolta le a csapat Kirk Cousinst. Ettől függetlenül szinte biztos, hogy látni fogjuk őt a pályán még idén, jómagam pedig továbbra is szorítani fogok neki, hogy igazolja a Raiders belé fektetett bizalmát és franchise irányító legyen Las Vegasban.