Hír
-
Eltört Nick Chubb lábfeje, idén már nem látjuk
Nick Chubbra rájár a rúd. Tavaly nagyon súlyos sérülést szenvedett, több szalag is elszakadt a térdében. Ebből vissza tudott térni,…
Bővebben » -
Hihetetlen, de még három védőjét elvesztette a Lions
Hihetetlen, ami a Lions védelmével folyik sérülés-fronton. Már eddig is hiányzott a négy legjobb linebackerükből három, illetve a 4 legjobb…
Bővebben » -
Veszélyben Mahomes játéka a következő hetekben
A Chiefs megint nyerni tudott, ráadásul most izgulni sem kellett az eredmény miatt. Más miatt azonban igen, ugyanis Patrick Mahomes…
Bővebben » -
Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is
Voltak olyan pletykák az utóbbi időben, hogy inoghat a pad az elsőéves főedző Jerod Mayo alatt New Englandben, azonban Dianna…
Bővebben » -
Marad a helyén a Browns vezetősége
A Browns a tavalyi rájátszásba jutás után elég gyengén muzsikál, mindössze 3-10-es mérleget sikerült abszolválni egyelőre. Így pedig érthető módon…
Bővebben » -
Maxx Crosbyt idén már nem látjuk a pályán
A Raiders jelenleg az 1/1-es pick birtokosa, és most még jobb esélyeik lettek ennek megszerezésére, ugyanis elvesztették a legjobb játékosukat,…
Bővebben » -
Belichick állítólag megkereste a Jetset a megüresedett főedzői állással kapcsolatban
Sokak számára meglepő volt, hogy Bill Belichick aláírt a North Carolina Egyetemhez főedzőnek. Azonban most megjelentek olyan hírek, amik még…
Bővebben » -
Véget ért Trevon Diggs szezonja
A Cowboysnak nagyon rosszul alakult a szezonja, a legnagyobb sztárjaik estek ki rövidebb-hosszabb időre: Dak Prescott, Micah Parsons, DeMarcus Lawrence,…
Bővebben » -
Travis Hunteré a Heisman-trófea!
Az éjszaka folyamán adták át az egyetemi foci legjobb játékosának járó elismerést, a Heisman-trófeát. Nagy csatában végül a Colorado egyetem…
Bővebben » -
Két év után ismét favorit a Panthers!
Szokatlan helyzetben találja magát holnap a Panthers, ugyanis favoritok lesznek a fogadóirodák szerint. A Cowboys ellen ugyanis hazai pályán 3…
Bővebben »