Hírek
-
Elcserélné irányítóját a Seahawks
A Seahawks nyitott Sam Howell elcserélésére, írja az ESPN. A riport szerint már több csapat is érdeklődött az irányító iránt.…
Bővebben » -
A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
A Saintsnél érdekes helyzet állt elő azzal, hogy Derek Carr megszellőztette vállsérülését, amit lehet meg kell műteni és ami miatt…
Bővebben » -
A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
A Ramsnél már szokássá vált 2020 óta, hogy nem valami konferenciateremben rendezik be a war roomjukat a draftra, hanem valami…
Bővebben » -
Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
A Titans kivágta Nicholas Petit-Frere-t, aki tavaly még kezdő jobb oldali tackle-je volt a gárdának. A lépés persze olyan szempontból…
Bővebben » -
Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Kadarius Toney fura figura. Rendkívül tehetséges játékos, de sosem tudott igazán a focira koncentrálni és nem tette bele a munkát.…
Bővebben » -
Elcserélheti irányítóját a Raiders
A Raiders idén cserélt egy irányítóért (Geno Smith), azonban most el is cseréhet egy másikat. Vic Tafur ugyanis arról számolt…
Bővebben » -
Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
Aaron Rodgers újra megszólalt, és hozta a formáját. A négyszeres MVP több mint 40 percen át beszélt a Pat McAfee…
Bővebben » -
Visszavonul Ryan Ramczyk!
A Ryan Ramczyk, az utóbbi 8 év egyik legjobb jobb oldali tackle-je bejelentette visszavonulását. Tudtuk, hogy ez csak idő kérdése,…
Bővebben » -
Tre White visszatér Buffalóba!
A Bills legnagyobb hiányposztja a cornerback volt eddig, hiszen az egyik szélen nem volt kezdő szintű emberük. Most egy régi…
Bővebben » -
Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Mark Andrews generációjának egyik legjobb tight endje, azonban tavaly egy elég gyenge szezonja volt, ráadásul kulcsszituációkban rendre megremegett a keze.…
Bővebben »