A Broncos-Patriots meccsen a hóvihar hatalmas faktornak bizonyult, hiszen a második félidőben egyik támadósor sem tudott igazán haladni, kiváltképp a negyedik negyedben, amikor már tényleg elviselhetetlenek voltak az időjárási viszonyok.
Ilyen körülmények közt kellett lezárnia a meccset a Patriotsnak, amit egy Drake Maye futással tettek meg, ami a csapat leghatékonyabb fegyvere volt vasárnap. Ugyanakkor kiderült, hogy ez nem egy előre eltervezett Maye futás volt, hanem az irányító saját szakállára eldöntötte, hogy a behívott játékkal ellentétben majd ő megoldja.
A center Garrett Bradbury beszélt erről a mérkőzést követően. Elmondása szerint át kellett volna nyújtani a labdát Rhamondre Stevensonnak, és amikor észrevette, hogy nem ez történik, akkor csak annyit mondott magában, hogy “te jó isten”.
A meccs után Drake odajött és azt mondta, hogy “gondolkodtam, hogy elmondjam-e nektek, hogy meg fogom tartani, de végül úgy döntöttem, hogy nem…”. Én azt hittem, hogy Rhamondre berobban majd a lyukba. Megcsináltam a blokkomat, aztán láttam, hogy minden védő a másik irányba fut. Mi nem tudtuk, hogy ez lesz.
Nem semmi döntés a fiatal irányítótól, és abszolút bejött, hiszen váratlanul érte a Broncos védelmét, erre pedig Maye lezárt a mérkőzést. Az irányító nem játszott valami jól a levegőben, de legalább a földön hozzá tudott tenni a sikerhez, hiszen 65 yardot szerzett – ahogy nettó passzolt yarddal is zárt.

