Ritka az érdekes sajtótájékoztató az NFL-ben. Persze Jerry Jones esetében nem, de úgy összességében igen. Nos, a Billsnél most Sean McDermott kirúgása után tartottak egy nagyon érdekeset, ahol a tulajdonos Terry Pegula és a general manager Brandon Beane volt jelen. Elsősorban Pegula szájából pedig elég meglepő dolgok hangzottak el.
A tulajdonos elmondta, hogy a Broncos elleni mérkőzés eredménye volt, ami miatt kirúgta McDermottot. A találkozó után lement az öltözőbe, körbenézett, látta a játékosok arcát, és ott tudta, hogy többre lehetnek képesek. Ezzel utalva arra, hogy az edző(k) hibája lehet a sikertelenség oka, és nem a keret nem elegendő. Ráadásul elmondása szerint ezen pillanatok előtt nem is gondolt a főedző menesztésére.
Ezután Pegula elmondta, hogy az a bizonyos játék “elkapás volt”. Ami azért furcsa, mert ha azt megadják a játékvezetők, akkor jó eséllyel nem kapnak ki, és akkor nem is rúgják ki McDermottot. Ugyanakkor a tulajdonos kitartott amellett, hogy nem a rossz ítélet miatt rúgta ki a főedzőt. Később viszont azt mondta, hogy azért nem jutottak Super Bowlba, mert rossz bírói döntés született.
A sajtótájékoztató legérdekesebb momentuma viszont az volt, amikor Beane-t kérdezték az elkapó Keon Colemanről, és itt Pegula közbevágott, hogy erre ő akar válaszolni.
Az edzői stáb erőltette, hogy Keont draftoljuk. Nem mondom, hogy Brandon nem draftolta volna, de nem ő volt a következő választása. Ebben a helyzetben Brandon csapatjátékos volt és megfogadta a stáb javaslatát.
Sok vita és beszélgetés ment arról az utóbbi időben, hogy vajon mekkora szerepe volt McDermottnak a keret összetételében, és valószínűleg sosem tudjuk meg az igazságot, de ez például egy utalás lehet rá. Vagy legalábbis, hogy mit akarnak közvetíteni, ugyanis ez valamilyen mértékben biztosan félrevezető nyilatkozat volt, tekintve hogy a Bills saját készítésű dokusorozatában korábban mutatták, ahogy Beane mondja, hogy örül Coleman gyenge 40 yardos idejének, mert ez segít majd abban, hogy lecsússzon hozzájuk. Illetve azt is mondta, hogy úgy feküdt le (az első kör után), hogy Colemant akarja draftolni.
"I'm glad Coleman ran that (4.57 40). It'll help to get him" 2 months before the draft pic.twitter.com/vj18EgvqyJ
— Billy M (@BillyM_91) January 21, 2026
Akárhogy is volt, azért az elég kemény, hogy így beszéltek egy játékosról, aki még két évig szerződés alatt áll a csapatnál. És ez az egész sajtótájékoztató egy újabb fejezete volt a felelősséghárításnak a Bills vezetőség részéről (ebbe McDermott is beletartozik a mérkőzés utáni nyilatkozatával) – mintha Buffalóban csak Josh Allen lenne képes elismerni, hogy hibázott.

