Robert Kraft sem lesz idén Hall of Famer

Nagy felháborodást váltott ki, hogy Bill Belichicket idén nem választják be a Hall of Fame-be. Ráadásul most kiderült, hogy a Patriots dinasztia egy másik rendkívül fontos szereplőjét sem választják be: a tulajdonos Robert Kraft sem kapta meg a kellő szavazatmennyiséget a bizottságtól – számolt be az ESPN.

https://twitter.com/AdamSchefter/status/2018669321694965903?s=20

Kraft idén először volt finalista az úgynevezett “Contributors”, tehát “közreműködő” kategóriában, és miután kiderült, hogy Belichick nem fog bekerülni, arra számítottunk, hogy helyette Kraft igen. Azonban úgy tűnik nagyon megoszlottak a szavazatok, hiszen így egyikük sem kapta meg a 40 voksot az 50-ből. Így még három senior játékosnak van esélye bekerülni ebben a körben: Roger Craignek, Ken Andersonnak és LC Greenwoodnak.

A szavazási rendszer úgy szól, hogy ebből az öt névből mind az 50 szavazó háromra adhatja le a voksát, és mindenkinek 40 “igen”-re van szüksége, hogy bekerülhessen a Dicsőségek Csarnokába. Minden évben 1-3 jelölt jut be ebből a kategóriából, plusz a modern kori játékosok külön kasztot képeznek ilyen tekintetben (náluk 3-5 játékos jut be a 15-ből).

Kraftról és a Patriots útjáról a dinasztiáig épp tegnap írtunk bővebben:

Róma sem egy nap alatt épült fel – A Patriots útja a dinasztiáig

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2026-02-03 14:59

Majd nemsoká előkerülnek az ő neveik is az aktákból.Lehet,h néhány bizottsági tag fülest kapott

bagi1885
bagi1885
2026-02-03 20:12

Színtiszta kicsinyes irigység…
Bill Poliannal az élen.

Zotya
Zotya
2026-02-04 09:59

50-en szavaznak 5 névből 3-ra. Azaz elméleti szinten kijöhet az, hogy mind az 5 jelölt 30-30 szavazatot kap. Olyankor mi lenne? :D

Csakeztne
Csakeztne
Reply to  katonadani
2026-02-04 15:23

Hole of shame

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x